Szakaszgyőzelem: elkészült a XIII. kerület 35 lakásos önkormányzati bérháza
Budapesten a XIII. kerületben épül a legtöbb önkormányzati bérlakás. A lakhatási szegénység enyhítését célzó építkezésre elsősorban szociálpolitikai eszközként tekintenek, közölte korábban Tóth József, a városrész polgármestere. Közösségi oldalán most bejelentette:
Átadtuk legújabb bérházunkat a Jász utca 72. szám alatt.
A beruházás keretén belül 1-1,5-2 és 3 szobás, jellemzően 35-40, 50-55 és 65-70 négyzetméter alapterületű összkomfortos lakások épültek. A minimális alapterület minden esetben meghaladta a 35 négyzetmétert.
2002 óta 12 bérházat épített az önkormányzat, összesen 667 lakással. Ezzel azt is üzenik, hogy változtatni kell azon, hogy a lakáskérdést Magyarországon rábízzuk a piaci mechanizmusokra. A XIII. Kerületi Önkormányzat lakásprogramjának legfontosabb elemei a bérlakásépítés, lakóépület felújítási program épületanalízis alapján, fecskeház program fiataloknak, lakbér- és a lépcsőzetes lakáshoz jutási koncepció. Ez utóbbi lényege, hogy egy lakás megépítésével több család lakhatási helyzete is javul.
Álláspontjuk szerint a lakásügy nem csak piaci ügy. Egyszerre várospolitikai, városfejlesztési és térségi ügy is, mivel egy megépített lakás hatással van a környezetre, jelentősen hozzájárul az alulhasznosított területek fejlesztéséhez, és mivel ezek a házak kiindulópontjai a további, akár tömbös fejlődésnek, odavonzzák a magánbefektetőket is.
A 2020–2024-es lakáskoncepcióban a bérlakással nem rendelkezők számára pályázható lakások 10 százalékát a 35 év alatti fiatalok kaphatják meg.
Folytatjuk a bérlakásépítési programot: hamarosan kezdetét veszi újabb bérházunk építése a Petneházy utca 90. szám alatt. Itt szintén passzív technológiával fog megvalósulni egy 67 lakásos épület.
– közölte Tóth József polgármester.
Az elmúlt két és fél évtizedben Budapest XIII. kerületében több szociális bérlakás épült, mint Magyarország más településein összesen.