Megvan, ki mennyit reklámozhat a népszavazás előtt a köztévében
A népszavazásról szóló törvény szerint országos népszavazási kampányidőszakban politikai reklámot a kezdeményezés szervezői, továbbá a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok tehetnek közzé. A jogszabály szerint a politikai reklámok közzétételére rendelkezésre álló időtartam háromszáz perc.
A népszavazási kezdeményezés szervezője és a frakciók rendelkezésére álló időtartamot egyenlő arányban kell felosztani. A népszavazást a kormány kezdeményezte, az Országgyűlésben pedig hét frakció van (Fidesz, KDNP, Jobbik, MSZP, DK, LMP, PM), vagyis
a kormány és a hét frakció egyenként – valamennyi kérdés tekintetében összesen – 37 perc 30 másodperc időtartamban teheti közzé politikai reklámját
a Duna Médiaszolgáltató Zrt. lineáris médiaszolgáltatásaiban.
A politikai reklámot a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nek „a legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal bíró médiaszolgáltatásaiban” kell közzétennie.
(Borítókép: Kovács Attila / MTI)