Megvan az építési engedély, kezdődhet a Gellért-hegyi sikló projektje

2022.01.17. 15:20

Új építési engedélyt szerzett a korábbi, 2022. február 1-jéig érvényes építési engedély mellé a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. a Gellért-hegyi sikló megvalósítására. A kormányhivatal által kiadott újabb, azaz második engedéllyel újabb akadály hárult el a beruházás megkezdése elől. 

A MOST KIADOTT ÚJ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY BIRTOKÁBAN FOLYTATÓDHAT AZ ÉPÍTÉSI MUNKÁLATOK ELŐKÉSZÍTÉSE. A TERÜLET BIRTOKBA VÉTELÉT KÖVETŐEN MEGKEZDŐDHETNEK A TEREPRENDEZÉSI MUNKÁLATOK ÉS A RÉGÉSZETI FELTÁRÁSOK, EZT KÖVETI MAJD A TÉNYLEGES KIVITELEZÉS, AMELYRE A JELENLEGI ÜTEMEZÉSI TERVEK SZERINT tizenhárom HÓNAP ÁLL MAJD RENDELKEZÉSRE.

A jelenlegi tervek szerint 2023 második felére készülhet el a beruházás – tájékoztatott a Gellérthegyi SIKLÓ Kft.

Korábban Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a kormányhivatalra hivatkozva tavaly áprilisban azt mondta, hogy nincs érvényes építési engedélye a beruházónak, mert a korábban kiadott lejárt, és nem is hosszabbítható.

A fővárosi székhelyű Gellérthegyi SIKLÓ Korlátolt Felelősségű Társaság 2005-ben kezdte meg működését projektcégként. Alapításának célja a Gellért-hegyi sikló tervezése és megvalósítása. A társaság 25 százalékban a Budapesti Közlekedési Központ tulajdona, amely mellett 75 százaléknyi tulajdonrészt a magyar befektetői érdekeltségbe tartozó SIKLÓ-BERUHÁZÓ Befektetési és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság birtokol.

A Gellért-hegyi sikló megépítésével a Gellért-hegy környezetbarát módon kapcsolódhat be a főváros vérkeringésébe, lehetővé téve a turistabuszok teljes kitiltását a környező utakról. Az idegenforgalmi főszezonban naponta átlagosan 350-400 turistabusz fordul meg a Gellért-hegyen. A rájuk vonatkozó behajtási korlátozás elrendelését követően a városrész útjai biztonságosabbak lesznek, és a levegő minősége is érzékelhetően javulni fog.

A Gellért-hegyi sikló egy 300 méteres, kötött pályán haladó, több kocsiból álló, elektromos hajtású közlekedési eszköz lesz, amely 72 másodperc alatt teszi meg az utat a Gellért-hegy lábától a tetejére tervezett kilátóig. A beruházás célja kettős: elsődlegesen a környezetszennyező turistabusz-forgalom kiváltását hivatott megoldani, másrészt a beruházás nem titkolt célja, hogy Budapest turisztikai kínálatát is új, izgalmas attrakcióval gazdagítsa.

A Gellért-hegyi sikló megvalósítására eddig is hatályos építési engedéllyel rendelkeztünk. Azonban a Budavári Önkormányzat kezdeményezésére, egyetértésben a Fővárosi Önkormányzattal több olyan módosítást hajtottunk végre a projekt műszaki tartalmában, amelyek együttesen még inkább környezetkímélő módon teszik lehetővé a beruházás valóra váltását. Célunk, hogy az új építési engedély birtokában a Gellért-hegyi sikló oly módon valósuljon meg, ami az első kerületben élők, az újbudaiak, a fővárosiak, valamint a hazai és külföldi turisták számára egyaránt értéket jelent majd

– mondta el Walton Imre, a beruházást jegyző Gellérthegyi SIKLÓ Kft. ügyvezetője.

 A jelenlegi tervek szerint az utazóközönség 2023 második felében veheti használatba az új siklót.