Milliókért reaktiválta Demszky Gábor volt helyettesét Pikó András
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
„Nem fogok sportállásokat létesíteni csak azért, mert valaki a haverom” – nyilatkozta megválasztása után Pikó András 2019 novemberében a 24.hu kérdésére válaszolva. Nem sokkal Józsefváros momentumos polgármesterének nyilatkozata után azonban több, a baloldalhoz köthető tanácsadó jelent meg az önkormányzatnál. Az adatradar.hu írta meg, hogy
Atkári Jánost 2020. január 1-től azzal bízták meg, hogy az önkormányzat gazdálkodásával és a vezetői stratégiaalkotással kapcsolatban adjon tanácsokat. Ebben az évben mintegy 7,5 millió forintot kapott a szolgálataiért, 2021-ben pedig további 3 millió forint, márciustól pedig a nyár folyamán történt távozásáig havi bruttó 500 ezer forint volt a megbízási díja.
Összesen tehát mintegy 11-12 millió forintot kapott a Pikó András vezette Józsefvárosi Önkormányzattól.
Atkári János emellett a Fővárosi Csatornázási Művek igazgatóságának elnöke is lett, 2020-ban pedig Pro Urbe-díjat kapott Karácsony Gergelytől a „főváros fejlődése érdekében gazdasági és pénzügyi területen, főpolgármester-helyettesként végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül”.
Kicsoda Atkári János?
A tanácsadóként reaktivált politikus neve leginkább onnan lehet ismerős, hogy
Demszky Gábor idején először a főpolgármester sajtófőnöke, majd a kabinetfőnöke, végül pedig bő tíz éven keresztül a helyettese volt.
Atkári az ELTE magyar-angol szakán végzett, majd az egyetemen maradt tanársegédként, miközben 1970–1972 között politikai munkatárs, és a bölcsészkar KISZ-titkára volt. Nem sokkal később belépett az MSZMP-be, aminek 1989-ig tagja maradt. A '70-es-'80-as években gazdasági újságíró, szerkesztő volt. A rendszerváltozás előestéjén pedig Soros-ösztöndíjasként járt a New York-i Columbia egyetemen. 1991-től ismét aktívan politizált, ekkor már az SZDSZ színeiben.
(Borítókép: Pikó András 2019. december 1-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)