
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM
Egy szolgálati nyomkövető kutya vezette el a rendőröket egy nyírbátori rablás gyanúsítottjához – közölte a rendőrség. A húszéves támadót rablás bűntett elkövetésével gyanúsítják.
Nyírbátorban csütörtök este az utcán szólított meg egy nőt egy ismeretlen férfi, aki a pontos időről érdeklődött. A nő válaszolt, majd folytatta útját, nem sejtve, hogy a férfi továbbra is követi őt. A Madách utcában aztán váratlanul ismét elé lépett, de ekkor már pénzt követelt.
Az elkövető úgy tett, mintha kés lenne nála, és azzal fenyegette meg áldozatát, hogy megszúrja. Erőfölényét kihasználva megragadta a nő kabátját és sálját, a földre rántotta, letépte a hátán lévő hátizsákot, és elrohant a helyszínről.
A nyírbátori rendőrök a bejelentés után azonnal megkezdték az adatgyűjtést az ismeretlen elkövető azonosítása és mielőbbi elfogása érdekében. A nyomozók segítségül hívták Zsadányi Mihály rendőr főtörzszászlós kutyavezetőt és Mimi névre hallgató szolgálati nyomkövető kutyáját.
Mimi négy kilométeren át vezette kollégáit, egészen a gyanúsított házáig, ahol őt és az addig követett lábbelinyomhoz tartozó cipőt is megtalálták.
A Nyírbátori Rendőrkapitányság a húszéves nyírbátori lakost rablás bűntett elkövetésének meglapozott gyanúja miatt kihallgatták. Őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását.
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMÖt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.
tegnap, 21:21
tegnap, 21:23
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
tegnap, 16:55
tegnap, 15:21
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
tegnap, 06:10
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
tegnap, 12:40
tegnap, 11:14
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
tegnap, 09:31
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
tegnap, 08:00
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28