Bár bejelentették, mégsem újították fel a Ságvári turistaházat
További Belföld cikkek
- Árokba hajtott egy kamion Jászapátinál, a rakomány halálra nyomta a sofőrt
- Változások a Magyar Telekom élén, több felső vezető távozik
- Felfüggesztetett szabadságvesztést kapott a férfi, aki önkielégítést végzett a MÁV vonatán
- 12 éves lányoktól, „Tóth Nikoletta” álnéven zsarolt ki meztelen képeket egy 35 éves férfi
- Iskolai botrány Pest vármegyében: a gyerekek élőláncot álltak szeretett osztályfőnökükért
A nagy hagyományokkal rendelkező természetjárás, illetve az erdők infrastruktúrájának megújítása hosszú idő után 2013-ban került újra fókuszba, ekkor hirdette meg a kormány a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programot. Ebben elsőként öt turistaház felújítása szerepelt:
- badacsonytördemici
- és balinka-kisgyóni turistaház.
Galyatetőn a turistaházat (a mellette lévő kilátóval együtt) teljes körűen rendbe hozták és 2015 szeptemberében át is adták a nagyközönségnek. A másik négy azonban nem egy sikertörténet.
Nem fenntartható, ezért elengedték
2016-ban nevezték ki Révész Máriuszt kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztossá, ő pedig nem sokkal később ismét elhintette a remény magvát, amikor 2017-ben arról beszélt, hogy
a Téry Ödön Programban legkésőbb 2019 elejére négy turistaház – a Bakonyban Balinka-Kisgyón, a Szentendre melletti Lajos-forrás turistaháza, Badacsonytördemicen a Rodostó és a Hidegkúti turistaház Gyöngyöspatán – felújítása fejeződhet be összesen 2 milliárd forintból, engedélyes terveik heteken belül elkészülnek.
A programban szereplő házak felújításának tervezése valóban el is kezdődött, azonban az előkészítés során hamar kiderült, hogy a felsorolt házak felújítási és üzemeltetési költsége nincs arányban a várható bevételekkel, vagyis nem lehet ezeket a házakat fenntarthatóan üzemeltetni. Egyetlen kivétel a hidegkúti turistaház volt, amely meg is kapta a szükséges támogatást, a kivitelezés idén kezdődik és 2023-ra valósulhat meg – közölte lapunkkal az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK).
A Ságvári Endre turistaházról alig több mint egy hónappal ezelőtt viszont rendkívül lehangoló kép készült, mely szerint jelenleg már közelebb áll a bontást indokló állapothoz, mint a felújítandó kategóriához.
turistaházként reménytelennek tűnik a helyzete, a kezelésével és hasznosításával nem foglalkoznak tovább.
A Dreher család egykori vadászkastélyaként is szolgáló épületegyüttest átadták a Várkapitányság Nonprofit Zrt.-nek azzal, hogy ők próbáljanak vele kezdeni valamit. Az átadás gesztusával együtt aztán e turistaházat ki is vették a Téry Ödön Programból.
Az említett négy turistaház legnagyobb problémája maga az elhelyezkedés. Az épületek a felújítás kivitelezési munkája szempontjából extrém helyszíneken állnak. Közismert, hogy az építőipari vállalkozások már évek óta válogathatnak a beruházások volumene és mennyisége alapján a potenciális projektek között. Így belátható, hogy az időjárási körülményeknek erősen kitett, infrastrukturális szempontból gyenge, vagy hiányos helyszínen történő kivitelezés körülményessége miatt nem túl vonzóak az ilyen beruházások. Mindez a közbeszerzési eljárások iránti érdektelenségben is visszaköszön, vagy a beérkező ajánlatok összegében mutatkozik meg leginkább – magyarázza az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda.
A Lajos-forrásnál lévő turistaház esetében ráadásul két dolog is a fejlesztés elengedését indokolta. Egyrészt nem elég magát az épületet felújítani, ugyanis a tervezett vízigény biztosítása érdekében egy 2017-es vizsgálat alapján új kút, vagy kutak fúrása, illetve a forrás vízhozamának kihasználása is szükséges lenne az ivóvíz biztosításához. (A Pilisi Parkerdő Zrt. tavaly márciusban jelentette be a Lajos-forrás megújítását, de a turistaház felújítását előrevetítő komolyabb fúrások nem történtek.) Másrészt a ház megközelítése érdekében a mára rendkívül leromlott állapotú épülethez vezető utat is fel kellene újítani, ami további jelentős kiadást jelentene, a rentábilis üzemeltetésre kijelölt erdőgazdaságnak pedig komoly kockázatot.
Inkább kisebb szálláshelyeket fejlesztenek
Balinka-Kisgyón esetében az elkészült tervek költségbecslése már önmagában meghaladta az összes ház felújítására biztosított költségvetési forrást. Bár 2020-ban 425 millió forint támogatást kapott a vagyonkezelőként megjelölt erdőgazdaság, azt vissza kellett fizetnie, mert a közbeszerzést megelőző értékbecslés alapján is 570 millióba került volna a felújítása.
Badacsonytördemicen, az Országos Kéktúra mellett fekvő Rodostó Turistaháznak sem volt nagyobb szerencséje. A helyzete szinte ugyanaz. Az egyébként rendkívül impozáns tervek megvalósítását itt is az építkezéseket jellemző árrobbanás döntötte romba. További nehezítő körülmény volt, hogy csak egy fokozottan védett területen át vezető-, részben magánúton keresztül lehet megközelíteni.
Az elkészített üzleti terv alapján, a fenntartható üzemeltetéséhez egy szobát 25-30 ezer forint/fő/éj áron kellene értékesíteni, ez a díjszabás nem fér bele egy Turistaház-fejlesztési Programba.
Ezzel kapcsolatban az AÖFK azt is megjegyezte, hogy egy ilyen beruházásnak versenytorzító hatása lett volna a környező, piaci alapon működő, akár teljesen önerőből megvalósult szálláshelyek palettáján.
Talán még a Hidegkúti Turistaház fejlesztése áll a legközelebb a megvalósításhoz. Itt az első, sikertelen közbeszerzés után egy újat írtak ki, úgy tudjuk, ez hamarosan lezárul. Amennyiben sikeres lesz, idén elkezdődhet a felújítás, és a meglévő két épületet felhasználva összesen 30 férőhelyes turistaház üzemeltetését kezdheti meg az Egererdő Zrt.
A kormányzati turistaház rekonstrukcióval megbízott programiroda a kedvezőtlen tapasztalatok nyomán a zászlóshajónak tekinthető fejlesztések felől a kisebb, árrobbanást kevésbé megérző turista szálláshely-fejlesztésekre helyezte át a hangsúlyt. A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében 2021 végére 100 turistaház kapott támogatást 5 milliárd forint értékben, melyek közül 78 már el is készült.
Update: Cikkünk megjelenését követően a Várkapitányság jelezte, hogy a Lajos-forrásnál lévő turistaház megmenekül az enyészettől, felújítása után a természetbarátok kedvelt pihenő- és találkozóhelye lesz. Az épület felújítása idén elkezdődik.
(Borítókép: A Lajos-forrás melletti volt Ságvári Endre turistaház Szentendre közelében 2018. január 16-án. Fotó: Cseke Csilla / MTI)