Egy nő szerint megütötték és éheztették az édesanyját az egyik budapesti kórházban

2022.02.05. 19:43
Egészen elképesztő történetet mesélt el egy nő, akinek az 52 éves édesanyja 2021 novemberében halt meg.

Egyik este elkezdett fulladni, és bekerült a budapesti Jahn Ferenc kórház intenzív osztályára. Mivel légcsövön keresztül lélegeztették, nem tudott beszélni a családjával, ráadásul teljesen legyengült, mozogni is alig bírt.

Volt olyan alkalom, hogy kikötötték a kezét, amit nem értettem. Egy idő után megláttam rajta a foltokat, kérdeztem az osztályvezetőt, hogy mi az, de nem jött rá érdemleges válasz. A nővérek közömbösek voltak, egy alkalommal velem is kiabáltak

– mondta az RTL Híradónak az elhunyt nő lánya, aki szerint az édesanyját megütötték, megalázták és éheztették a kezelés alatt, sőt azt állítja, olyan is előfordult, hogy a gyógytornász előtt mondták az anyukájának, hogy fölösleges foglalkozni vele, mert úgyis meghal.

Amikor bent volt, akkor nem jöttünk rá, hogy így bánnak vele. Ezeket édesanyám itthon tudta elmondani nekem. Dobálták, és volt, hogy megütötték

– mondja a nő, aki írásban tett panaszt a kórház igazgatójánál, de nem kapott még választ.

Az osztály egyik dolgozója elárulta, hogy a két nővér durvasága neki és a kollégáinak is feltűnt, de nem mertek szólni, ám a kollégái többségének eszébe sem jut így hozzáállni a betegekhez. Azonban a hallgatás miatt és azért, hogy tűrik ezt, hibásnak tartja magukat.

A kórház szerint a belső vizsgálat nem állapított meg szakmai hiányosságot,  míg a bánásmóddal kapcsolatos kérdésre nem válaszoltak.