Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMAz operatív törzs engedheti be a sajtót az egészségügyi intézményekbe járvány idején
Az operatív törzs járványügyi érdekből meghatározhatja az egészségügyi intézményeknek az újságíróval, a tudósítóval, az internetes hírmegosztóval és -szolgáltatóval, valamint a sajtóterméket előállítóval való kapcsolattartásának rendjét, valamint a sajtó által az egészségügyi intézmény területére történő belépés rendjét. Az operatív törzs döntésének végrehajtásáért az egészségügyi intézmény vezetője a felelős – olvasható a Magyar Közlönyben.
A rendelet aláírásával Orbán Viktor érvényt szerzett a bíróság korábbi döntésének, amellyel hatályon kívül helyezték a minisztérium korábbi döntését, ami szerint csak az MTVA–MTI tudósíthatott a kórházakból a járványhelyzetben. A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint az Emmi csak irányítási jogot gyakorol a kórházak felett, és a minisztérium nem hivatkozott olyan jogszabályra, amely alapján jogszerűen dönthetett volna a sajtó kitiltásáról.
A rendelet megjelenését követően ezentúl tehát az operatív törzs dönthet arról, hogy bemehetnek-e a sajtó munkatársai a kórházakba. Korábban lapunk is próbált kórházi riportot készíteni, de az Országos Kórházi Főigazgatóság elutasította a megkeresésünket.