Márki-Zay Péter Iványi Gábort kérné fel az ellenzék államfőjelöltjének
Az Index megkeresésére személyesen Márki-Zay Péter azt mondta, hogy
mivel még nincs hatpárti konszenzus ebben a kérdésben, ezért csak érdeklődött a lelkésznél,
hogy nyitott lenne-e egy ilyen felkérésre. Elismerte: valóban, a hétvégén beszélt vele. Hozzátette azonban, hogy több név is van a hatpárti ellenzéki összefogás asztalán, és ők valamennyien alkalmasak lehetnének az ellenzék támogatására. Az, hogy végül kit jelölnek, csak konszenzussal, a pártvezetők támogatásával, közösen dőlhet el.
Márki-Zay Péter azt mondta, hogy Iványi Gábort nem ő találta ki, mint ahogy a többi jelöltet sem, hanem kvalitásaik alapján hívták fel figyelmüket a különböző lehetséges jelöltekre.
Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke mellett szól több évtizedes aktív tevékenysége a magyar közéletben. Integratív személyiségnek tartja Márki-Zay, olyan embernek, akit mindkét oldal el tudna fogadni. Hasonlóan Márki-Zay Péterhez a jobboldalnak is elfogadható keresztény, lelkész emberként, és különösen a fideszeseket állíthatja dilemma elé, hiszen Orbán Viktor első két gyermekét, Gáspárt és Ráhelt is Iványi keresztelte meg. Ugyanakkor a hajléktalanokért, a rászorulókért és a szegényekért végzett eddigi tevékenysége biztosíthatja a baloldali érzelműek támogatását – tette hozzá a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője.
Azt, hogy valóban nem zárkózna el a felkéréstől, Iványi Gábor maga is megerősítette a Telexnek.
aNNAK, hogy végül kit fognak javasolni köztársaságielnök-jelöltnek az ellenzéki pártok, valószínűleg nem sok jelentősége lesz a végeredmény szempontjából, MIVEL a parlamenti szavazásnál a Fidesz–KDNP kétharmada könnyedén segítheti Novák Katalint az államfői székbe.
Azonban már az is komoly fegyvertény, hogy minden hivatalos jelöltnek jár egy negyedórás megszólalási lehetőség, így ő tudná artikulálni az ellenzék véleményét alig egy hónappal az országgyűlési választások előtt.
(Borítókép: Iványi Gábor 2020. szeptember 9-én. Fotó: Trenka Attila / Index)