A Velencei-tó vízszintje kritikusan alacsony

2022.02.08. 18:24
Petíciót nyújtott be a pátkai polgármester a Velencei-tó vízszabályozását szolgáló Pátkai- és Zámolyi-víztározó természetvédelmi kincseinek megóvásáért.

Nagy Dániel pátkai polgármester civil támogatás mellett petíciót nyújtott be Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárnak, amelyben kérik a Velencei-tó vízszabályozását szolgáló Pátkai- és Zámolyi-víztározó „jó karbantartását”, valamint rekultivációs kotrását a szélsőségesen alacsony vízállás miatt, annak érdekében, hogy a tározók jó minőségű és a helyi élővilágot is megőrizni képes vízmennyiségű víztartalékot tudjanak raktározni. 

A Velencei-tó vízpótlása mellett azt is kérik: vegyék figyelembe a területen lévő Natura 2000-es területek, a Vértesi Natúrpark és a műemlékvédők érdekeit is.

Fentiek értelmében kezdeményezzük a szereplők bevonásával egy önálló Velencei-tó-törvény létrehozását is

– áll a petícióban.

Nem létezik Velencei-tó a felső vízgyűjtő nélkül. A csákvári Császár-víz, a lovasberényi Rovákja patak, és a zámolyi Burján patak és Zámolyi-tározó, és a mindezekre épülő Pátkai-tározó alkotja ezt a vízgyűjtőt. Ezek állapota sorsdöntő a természet részére

– írja Nagy Dániel, Pátka polgármestere. 

A Velencei-tó kritikusan alacsony vízszintjét a Pátkai- és a Zámolyi-víztározóból pótolták. A két tározót az 1970-es években hozták létre, hogy a Velencei-tó vízellátását szabályozzák.

A Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Tessely Zoltán augusztusban úgy fogalmazott: a tó vízszintjéből a normális szinthez képest 80 centiméter hiányzik. A vízügy korábbi tájékoztatása szerint a Pátkai- és Zámolyi-tározókból leeresztett víz mindössze 4 centimétert emelt a Velencei-tó szintjén.

A petíció szerint a tározó többek között országos hírű horgászvíz, vízitúra helyszíne, ráadásul megyei hungarikum is. Mint írják, a Velencei-tó vízpótlása a Zámolyi- és a Pátkai-víztározó olyan szintű vízszintcsökkentésével jár, ami veszélyezteti azok élővilágát. 

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

1 órája

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

2 órája

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Címlapon
Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

Donald Trump még nagyobb vámokkal fenyegeti Kanadát és az Európai Uniót

A jelenleg tervezettnél jóval nagyobbal, ha közösen próbálnak fellépni ellene.

43 perce

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

4 órája

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

5 órája

  • Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!

35 perce

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

2 órája

  • Címlapon
Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat

Heten indultak a Vörösmarty Színházért, országos erők csapnak össze.

2 órája

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Megvadult kutya támadt rá egy kétéves kislányra Balotaszálláson, kétszer élesztették újra

Megvadult kutya támadt rá egy kétéves kislányra Balotaszálláson, kétszer élesztették újra

Életveszélyes sérüléseket szenvedett a koponyáján.

45 perce

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53