A Legfőbb Ügyészség megállapodott az OLAF-fal

2022.02.11. 11:27
Magyarország nem tagja az Európai Ügyészségnek, de 2021 áprilisában munkamegállapodást kötött vele a közös működés érdekében.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és a magyar ügyészség eddig is együttműködött, mostantól azonban a közös munka kereteit már egy formális munkamegállapodás is biztosítja – közölte a Legfőbb Ügyészség (LÜ).

Dr. Polt Péter legfőbb ügyésznek és az OLAF főigazgatójának, Ville Itälänak január 31-i találkozóján megerősítették, hogy továbbra is fontosnak tartják az uniós pénzeket érintő bűnügyi visszaélések kapcsán az információcserét és az együttműködést. Ennek szellemében együttműködési megállapodást dolgoztak ki, amelynek most került sor a véglegesítésére.

Magyarország nem tagja az Európai Ügyészségnek, de a magyar ügyészség – a részt nem vevő országok közül elsőként és eddig egyetlenként – 2021 áprilisában munkamegállapodást kötött az Európai Ügyészséggel a közös működés érdekében.

A magyar ügyészség az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt, a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték az OLAF ajánlását – áll a LÜ közleményében, amelyben azt is írják:

Az OLAF legutóbbi, 2020-ra vonatkozó éves jelentéséből kitűnik, hogy a magyar ügyészség az OLAF-ügyek 67 százalékában emelt vádat. Ez a szám kimagasló eredmény, hiszen közel a duplája a 37 százalékos uniós átlagnak. 

Az OLAF egyre többször tesz olyan ügyben igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás. A legutóbbi két év valamennyi ajánlása kapcsán folyamatban volt már nyomozás – közölte a vádhatóság.