![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Műszaki hiba miatt 19 mentőautót vontak ki a forgalomból Budapesten
Műszaki hiba miatt 19 mentőautót kellett átmenetileg kivonni a forgalomból Budapesten. A járműveket 2019 januárjában adták át. Az új kocsik átépítésére kiírt közbeszerzést az állami BM Heros Zrt. nyerte el. Ők alvállalkozóként alkalmaztak egy másik céget, akik a csatornával az közölték, tudnak a meghibásodásokról.
Közlésük szerint a Mercedes járművek egyik szériájánál az úgynevezett váznyúlvány repedt meg. 150-200 ezer megtett kilométer után hibásodtak meg. Az alkatrészt azonban nem ők, hanem a BM Heros szerelte be a kocsikba a gyártó felügyeletével, és a hibát is ők fedezték fel.
Ezek a járművek az RTL Klub információi szerint esetkocsiként üzemeltek, tehát a legfelszereltebb mentőautók. Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint több mint ezer mentőautóból 788 van egyszerre szolgálatban, ami azt jelenti, hogy több mint 200 tartalék járművel rendelkeznek, a betegellátás így zavartalan.