Feljelentéstől tartott, ezért rejtette a magyar nő holttestét a csomagtartóba

2022.02.16. 20:33

Miskolcról származott az a nő, akinek holttestére egy tetőcsomagtartóban találtak rá a rendőrök egy, az észak-hollandiai Orvelte település melletti csatornában. B. Éva férjét őrizetbe vették, miután egy szemtanú arról számolt be, hogy február 7-én egy furgon lámpáit látta világítani a helyszínen, és arra is felfigyelt, hogy a kocsi vezetője a hídtól nem messze egy nagyobb méretű, bőröndnek tűnő tárgyat dob a vízbe.

A hatóságok szerint a 37 éves magyar nő tavaly februárban tűnt el. Édesapja a Dagblad van het Noorden holland napilapnak  azt mondta, hogy a család már 2020-ban bejelentette az eltűnését. A rendőrség most arról tájékoztatta, hogy a lánya körülbelül egy hónapja halhatott meg.

A Blikk beszámolója szerint B. Éva már régóta kint élt Hollandiában, ott ismerkedett meg a későbbi férjével, akitől két gyermeke született. A most 10 éves kislányukat és a 6 esztendős fiukat elvették tőlük. A lap értesülései szerint jelenleg egy védett házban vigyáznak rájuk.

Amikor 2019-ben hazaköltözött, személyesen is találkoztunk, és elmesélte, hogy rettegésben él, mivel a férje gyakran iszik és drogozik, olyankor pedig testileg és lelkileg is durván bántalmazza. Emellett azzal fenyegeti, hogy ha nem megy vissza hozzá, elveszi a gyerekeket. Egy ideig előtte anyaszállásokon is meghúzta magát, aztán mégis visszatért hozzá. Azóta teljesen elérhetetlenné vált. Se telefonon, se a Facebookon nem tudtunk vele kapcsolatba lépni. Pedig korábban heti szinten beszéltünk. Ha valóban egy hónapja ölték meg, előtte biztosan fogva tartották

– nyilatkozta B. Éva gyerekkori barátja, aki az áldozat legidősebb, huszonéves fiának a keresztanyja.

A lap értesülései szerint a gyilkossággal gyanúsított férfival szemben távoltartási végzés volt érvényben Magyarországon, sőt, az állandó bántalmazások miatt a korábban született nagyobb gyermekeitől is eltiltották. A gyilkosság hátterében az állhatott, hogy B. Éva ismét szakítani akart a férfival, aki viszont attól tartott, hogy a drog miatt feljelenti őt a rendőrségen.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.