Népirtásra hivatkozva indulhat meg a háború Ukrajna ellen?

PAP 2945
2022.02.16. 07:37
Bendarzsevszkij Anton, a Danube Institute kutatási igazgatója volt az Index Kibeszélő című műsora rendkívüli kiadásának vendége. A kutató szerint nem valószínű, hogy lesz háború Ukrajna és Oroszország között.

A szakértő úgy véli, hogy az oroszok még emelhetik a tétet, de mindenképpen arcvesztés nélkül szeretne kijönni a válságból Moszkva és Washington is. Bendarzsevszkij Anton számára nem áll össze a puzzle, úgy véli, a diplomácia útján rendezni tudják majd a felek a feszültségeket. Erre több forgatókönyv is van.

Népirtásra hivatkozva indulhat meg a háború Ukrajna ellen?

Elmondta azt is, hogyha mégis rosszra fordulna a helyzet, akkor milyen típusú orosz támadás várható Ukrajna ellen és honnan. De hogy mi lehet Oroszország szándéka egy esetleges háborúval?

Ez az, ami miatt nekem nem áll össze a puzzle. Sokkal több rációt láttam volna abban, hogy korábban megtámadják Ukrajnát, 2014 vagy 2015 körül sokkal több logika lett volna benne, hiszen jóval gyengébb volt az ukrán hadsereg. Másrészt akkor a stratégiai feladat a Krím pozíciójának stabilizációja volt.

Az adásban többek között szóba került az is, hogy 

  • mekkora ukrán hadsereg állhat szemben az oroszokkal;
  • kinek mit kellene teljesítenie, hogy megnyugtatóan rendeződjön a politikai adok-kapok;
  • mit nyernének az oroszok egy ilyen háborúval, és mit veszítenének; 
  • miként változott meg a háborús helyzet kommunikációja az amerikai adminisztrációban és miért; 
  • ha mégis háború lesz, akkor mekkora menekültáradat indulhat az Európai Unió felé; 
  • miként érintheti egy esetleges konfliktus a kárpátaljai magyarokat.

Bendarzsevszkij Anton elmondta: ebben a konfliktushelyzetben az egyetlen visszaút presztízsveszteség nélkül a további eszkaláció.

Az egyik mód a megegyezés, a másik az eszkaláció. A két szakadár köztársaság elismerése egy kiút lehet. Az orosz médiában azt a képet építik, hogy Oroszországnak be kell avatkoznia, ezzel segítenek Ukrajnának. Oroszország elismerheti a szakadár köztársaságok függetlenséget, és azt állíthatja, hogy Ukrajna agressziót gyakorol ezekre a területekre, Oroszország pedig megvédi őket. 

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el:

(Borítókép: Bendarzsevszkij Anton. Fotó: Papajcsik Péter / Index)