
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A kormány és az operatív törzs döntése nyomán márciusban is folytatódnak az oltási akciónapok – jelentette be György István, az országos oltási munkacsoport vezetője.
A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy csütörtökön és pénteken délután kettő és hat óra között, szombaton pedig délelőtt tíz és délután hat óra között regisztráció nélkül fel lehet venni a soron következő, koronavírus elleni vakcinákat. Közölte: eddig több mint 6 390 000-en vették fel az első oltást, mintegy 60 százalékuk pedig már a harmadikat is megkapta.
Ennek köszönhető, hogy az oltásalapú védekezés Magyarországon sikeres – tette hozzá. György István felhívta a figyelmet, hogy orvosszakmai vélemények szerint 4–6 hónap után csökken a szervezet védekezőképessége, ezért indokolt a sorban következő oltás beadatása.
A negyedik oltást elsősorban az időseknek, a krónikus betegeknek és a transzplantáltaknak ajánlják, ugyanakkor bárki megkaphatja, aki úgy érzi, hogy szüksége van a védettség megerősítésére.
Végül György István hangsúlyozta: a járvány ötödik hulláma ugyan már csökkenő fertőzésszámokat mutat, ennek ellenére azt javasolják, hogy vegyék fel a soron következő vakcinát – számolt be az MTI.
Csütörtökön 5512 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, meghalt 102 beteg. Kórházban 4199 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 165-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 390 568 fő, közülük 6 161 000 fő a második, 3 796 660 fő már a harmadik oltását is felvette.
Kórházban 4199 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 165-en vannak lélegeztetőgépen.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMMár az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
1 órája
4 órája
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
Új hely, új név, új szabályok lennének szeptembertől.
43 perce
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
6 órája
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
1 órája
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.
március 18., 11:39
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
7 órája
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
6 perce
Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.
5 órája
A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.
március 18., 12:23
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.
március 18., 06:17
Figyelmeztetést adtak ki.
3 órája
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
tegnap, 20:36
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.
március 18., 08:46
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.
március 18., 07:35
A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.
1 órája