Az Országgyűlés azonnali összehívását kezdeményezi a DK az ukrán helyzet miatt

DBZOL20220225012
2022.02.25. 12:59
Orbánnak a parlamentben kell beszámolnia arról, hogyan fogja a magyar emberek biztonságát garantálni – jelentette ki Vadai Ágnes. A kormánynak a magyar emberek biztonsága a legfontosabb – reagált a Fidesz frakcióvezetője.

A Honvédelmi és rendészeti bizottság ülését követően Vadai Ágnes, a testület DK-s alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján az ukrajnai helyzettel kapcsolatban arról beszélt, hogy az elmúlt 24 óra fejleményeiről kért tájékoztatást Kósa Lajostól, a bizottság elnökétől, kiemelten a Magyar Honvédséget és a magyar emberek biztonságát érintő kormányzati döntésekről. 

A DK politikusa elmondta: kezdeményezik a parlament rendkívüli összehívását és egy országgyűlési határozat elfogadását, utóbbit azért, mert úgy vélik, túl gyenge kifejezés a kormányzat által használt katonai fellépés, helyette az orosz agresszió szóhasználat lenne helyesebb.

Minden magyar állampolgárnak joga van tudni arról, hogy a kormány milyen konkrét intézkedéseket, például humanitárius lépéseket tervez, ez mit jelent az ő településére nézve, mit jelent akár a választásokra nézve

– jelentette ki Vadai Ágnes, hozzátéve, Orbán Viktornak a parlamentben kell beszámolnia arról:

  • Hogyan fogja a magyar emberek biztonságát garantálni?
  • Milyen lépéseket tervez a háború elől menekülő kárpátaljai magyarok és ukránok megsegítésére?
  • Miért nem függeszti fel a Paks 2 beruházást és az orosz vakcinagyár építését?

Ezekre a kérdésekre egy felelős miniszterelnöknek a parlament előtt kell felelnie – hangsúlyozta a DK alelnöke. 

Konszenzusnak kell lennie abban, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb

– jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője, miután részt vett a Honvédelmi és rendészeti bizottságának zárt ülésén, amelyen mások mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka és Papp Károly, a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkára adott tájékoztatást az Ukrajnában kialakult helyzetről.

Magyarország „akarategységben van” a NATO-val és az EU-val

Kocsis Máté azt mondta, meggyőződtek arról, hogy Magyarország kellőképpen felkészült minden verzióra. Az elhangzottak alapján úgy értékelt, Magyarország mind a humanitárius segítségnyújtást, mind a NATO-s és az EU-s kötelezettségekből adódó feladatokra felkészült. Azt mondta, a honvédség és a rendőrség mindent megtett azért, hogy ne történhessen olyan esemény Magyarországon, ami „meglepetést vagy kárt okozna”, ideértve az Ukrajna felől érkező menekültek befogadását is – fűzte hozzá.

A Fidesz frakcióvezetője azt is kiemelte: Magyarország „akarategységben van” a NATO-val és az Európai Unióval.

Magyarország nem küld katonát és nem küld fegyvert Ukrajnába, nem kívánunk ebben a konfliktusban részt venni

– jelentette ki.

Kocsis Máté szerint ezt azért kell annyira hangsúlyozni, mert ellenzéki politikusoktól a napokban több felelőtlen nyilatkozat is elhangzott.

Példaként említette Fekete Győr Andrást, a Momentum volt elnökét, aki szerint fegyvereket kellene küldeni Ukrajnába. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt pedig azt mondta, Magyarországnak fegyvereket és magyar katonákat, „fiatal embereket” kellene Ukrajnába küldenie.

Arra is felhívta a figyelmet: van politikai súlya annak, ha egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt „összevissza beszél egy háborús helyzetben”, ezért arra kérik, hogy ne tegye.

A zárt bizottsági ülésről szólva úgy fogalmazott, megnyugtatónak találta, hogy az ellenzéki képviselők más hangnemben beszéltek bent, mint a nyilvánosság előtt.

Mint azt megírtuk, pénteken Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán közölte: a NATO-tag Magyarország, igazodva katonai szövetségünk álláspontjához, nem küld csapatokat Ukrajnába. Ezzel kapcsolatban az ellenzéki miniszterelnök-jelölt hozzátette: „Magyar katonáknak nincs helyük egy kontrollvesztett zsarnok háborújában.”

(Borítókép: Vadai Ágnes az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke nyilatkozik a sajtónak a testület zárt ülését követően az Országházban 2022. február 25-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)