Háború elől menekült a család, segítségponton felejtették hatéves kislányukat
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Egy ukrán állampolgárságú házaspár nyolc gyermekével lépett be Magyarország területére a tiszabecsi közúti határátkelőhelyen március 11-én késő este. A rendőrség tájékoztatása szerint a háború elől menekülők nem kértek segítséget, már megszervezték a továbbutazásukat Németországba. A hatóságoknak azt mondták, nem töltenek hosszú időt a segítségponton, mert rövid időn belül értük jönnek.
A tiszabecsi segítségponton ugyanezt megerősítették a szeretetszolgálat munkatársainak is, és néhány óra múlva valóban meg is érkeztek értük. Március 12-én hajnali egy óra körül a nagycsalád két autóval indult el a hosszú útra.
Távozásuk után néhány perccel azonban a segítségponton egy ijedt kislány kereste szüleit és testvéreit. Kiderült, hogy a hatéves gyermek a korábban távozó családhoz tartozik, amikor pedig hozzátartozói elindultak, még a mosdóban volt.
A segélyszervezet munkatársai azonnal értesítették a ponton lévő rendőröket, és tájékoztatták őket történtekről. Ám az autókról, amelyekkel távoztak, semmilyen információjuk nem volt, az útvonalukat is csak feltételezték. Annak ellenére, hogy a rendőrök haladéktalanul értesítették a térség egységeit, nem jártak sikerrel az autók felkutatásában.
Ezalatt a kislányt a szeretetszolgálat munkatársai gondozásukba vették, és biztonságba helyezték.
Ausztriában jöttek rá, hogy elszámolták magukat
Csaknem nyolc óra elteltével a Hegyeshalmi Közös Kapcsolattartási Szolgálati Hely ügyeletese értesítette a segítségponton tartózkodó rendőrt, hogy az osztrák hatóságnál egy ukrán házaspár bejelentést tett a feltehetően Magyarországon elvesztett gyermekükről. Nem sokkal ezután a szülők visszaindultak az elvesztett gyermekért Tiszabecsre.
A család március 12-én este Tiszabecsen könnyek között újra egyesült. A szülők elmondták, hogy induláskor elszámolhatták a gyermekeket, és abban a tudatban keltek útra, hogy mindannyian együtt vannak. Azt, hogy hiányzik egy gyermek, már csak egy ausztriai pihenőhelyen vették észre
– olvasható a közleményben.
Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, hétfői percről percre frissülő cikkünket itt találja.
(Borítókép: Police.hu)