Nem engedte felszállni a segítőkutyát és szívbeteg gazdáját egy budapesti buszos

2022.03.16. 10:55
Nem engedte felszállni a kiképzett segítőkutyát és szívbeteg gazdáját a 22-es busz egyik sofőrje hétfőn Budapesten, mert az állaton nem volt szájkosár.

Ugyan a segítőkutyák szájkosár nélkül utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön, a szívbeteg Laczkó Maja elmondása szerint egyre többször fordul elő, hogy azzal fenyegetőznek a sofőrök, hogy nem engedik fel őket a buszra, ha nincs a kutyán szájkosár. Annak ellenére sem, hogy rendelet mondja ki, hogy „a segítő kutyát alkalmazó személy szájkosár nélkül alkalmazhatja a segítő kutyát” – számolt be a Blikk.

Laczkó Maja hétfőn dél körül indult útnak Rustyval, akire ráadta a hámját, ami már jelzi, hogy ő egy személyi segítőkutya. Az állat papírjait is gondosan eltette, arra az esetre, ha elkérnék tőlük. 

A Korányi-intézetnél várakoztam, amikor végre megérkezett a busz. A sofőr azonban nem nyitott ajtót. Hirtelen nem értettem, mi történik, de aztán leolvastam a szájáról, hogy »tegyek a kutyára szájkosarat«. Egy percig bámultunk egymásra, majd elment, otthagyott minket a megállóban

– mondta Laczkó Maja a Blikknek. Majd hozzátette, fél felszállni a buszra, fél attól, hogy mikor éri újabb atrocitás, amit minden egyes esetben a szájkosár hiánya okoz. Emiatt már többször is tett panaszt a BKK-nál, amelyekre általában azt a választ kapja, hogy ha felmutatja az igazolványát, akkor nem lesz baj.

A beszámoló szerint Rusty egy kiképzett, fegyelmezett keverék, aki előre jelzi szívbetegséggel küzdő gazdája rosszullétét. Laczkó Maja így bátrabban megy el otthonról, hiszen nem kell attól félnie, hogy vajon mikor esik össze váratlanul az utcán. Rusty tehát mindenhova gazdájával tart, még a tömegközlekedési eszközökre is. A szájkosarat pedig azért nem veheti fel, mivel az akadályozná őt a munkájában. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Diplomás bér diploma nélkül, avagy kik azok az óvodai nevelők?

Diplomás bér diploma nélkül, avagy kik azok az óvodai nevelők?

Ugyanaz a bér, ugyanaz a munka, alacsonyabb képesítés.

3 perce

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.

március 17., 14:41

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!

Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.

50 perce

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

2 órája

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Címlapon
Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel

Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel

Meghekkelte volt munkahelye számítástechnikai rendszerét.

2 órája

  • Címlapon
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

1 órája

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Az ügyben büntetőeljárás indult.

március 17., 12:05

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal

Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal

A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.

március 17., 05:58

  • Címlapon
Az egyik török lap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését Budapesten

Az egyik török lap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését Budapesten

A vendégek zokon vették a hazai drukkerek reakcióját.

50 perce

  • Belföld
Életet követelt egy pécsi lakástűz

Életet követelt egy pécsi lakástűz

Egy ember meghalt, egy ember megsérült.

március 17., 08:46