Márki-Zay Péter: A NATO-t oda kell engedni az ukrán határhoz

PAP 1183
2022.03.22. 21:39

Az erdélyi Kolozsvárról kapcsolták az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét az ATV Egyenes beszéd című műsorának keddi adásában. Többek között elmondta, mit értett azon, hogy ugyanazt csinálná miniszterelnökként, mint Orbán Viktor.

Erdélyi látogatásával kapcsolatban Márki-Zay Péter elmondta: azt támogatják, hogy legyen párbeszéd, és a határon túl is megismerjék az ellenzéki összefogás programját. Hozzátette: olyan molinó előtt tartott egy egyórás fórumot, beszélgetést, amelyen az állt:

Mi akkor is szeretünk titeket, ha nem ránk szavaztok.

Elsősorban a határon túli magyarság támogatásáról kapott kérdéseket. Az Egyenes beszédben hangsúlyozta: az ellenzéki összefogás politika- és korrupciómentesen kívánja támogatni az erdélyi magyarságot, nem akarnak beleszólni, mire használják a támogatásokat, nem akarják megmondani, hogy kire szavazzanak a helyi politikában. „Nagyon fontos nekünk is a határon túli magyarság” – emelte ki.

Márki-Zay Pétert kérdezték arról is, hogy a JelenValónak adott interjújában az ukrajnai háborúval összefüggésben kijelentette:

Ugyanazt csinálnám miniszterelnökként, mint Orbán Viktor, csak én nem hazudoznék róla.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az ATV-nek azt mondta, a kormányfő egyáltalán nem kezeli jól a háborút. Azt is kifejtette, hogy valójában a szankciókról beszélt a JelenValónak, ahogy szerinte Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is egy kampányfórumon. Márki-Zay Péter kifejtette: közveszélyesek lennének, ha úgy kezelnék a háborút, mint Orbán Viktor, „aki bombákkal megrakott drónt engedett elrepülni a paksi atomerőműig”.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy Magyarországot nem tudjuk egyedül megvédeni, csak a NATO-val lehet, „csak a NATO véd meg minket”, illetve azt is kijelentette:

a NATO-t oda kell engedni az ukrán határhoz is, nem elég a Dunántúlra, és természetesen meg kell védeni a magyar légteret.

Orbán Viktort szélkakasnak nevezte, de azt is megjegyezte róla, hogy „fasiszta pártállamot épít”, és „tizenkét évig szolgálta Putyint”.

Az uniós források témájában arra is kitért, hogy azért nem adják oda Orbán Viktornak az uniós támogatásokat, mert a kormányfő „a családjának és a barátainak juttatná, ellopná”. Márki-Zay Péter szerint Orbán Viktorban sem a NATO, sem az EU nem bízik, ezért elesnénk az uniós pénzektől, ez a választás tétje.

Arra a kérdésre, hogy megszavazná-e az energiaimportot érintő uniós szankciókat, az ellenzéki miniszterelnök-jelölt hangsúlyozta: az EU-ban nem lesz többségük az olyan szankciós javaslatoknak, amelyek az orosz gázimportot érintenék. „Nekünk kell orosz gáz, az oroszoknak kell az Unió pénze” – fogalmazott Márki-Zay Péter, aki azt is hozzátette: a háborús Ukrajnán keresztül nem kevesebb, hanem több gáz jött.

A JelenValónak adott interjújában úgy fogalmazott:

Sok olyan ügyről tudunk, ahol a Fidesz és valamely ellenzéki párt vagy politikus paktumot kötött, ebben semmi meglepő nincs. Lehet, hogy most Az ördög ügyvédjével is ez történt. A Fidesz és a szocialisták, úgy tűnik, sok esetben együtt loptak. Nem tudom, kik a korrupt árulók az ellenzékben, nem az én dolgom ezt felderíteni, ezért kell az európai ügyészség, és ezért kellenek a független újságírók.

Márki-Zay Péter az ATV-nek azt mondta: több paktumról tud, amiről nem szeretne beszélni, példaként a 4-es metró ügyét említette. Megismételte, hogy az ilyen ügyek felderítése az újságírók feladata, az ellenzéket azonban semmilyen alku nem térítheti el, és mindenféle korrupciót fel fognak számolni, ha kormányra kerülnek.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az Egyenes beszédben kérdést kapott az Index cikkével kapcsolatban is, amelyben arról írtunk, hogy az ellenzéki előválasztást is befolyásolhatta, sőt, eldönthette Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Ficsor Ádám egykori DK-s titokminiszter online kampányok támogatására létrehozott cége.

Márki-Zay Péter elismerte, hogy a mostani kampányában is segít neki a DatAdat, ugyanakkor elmondta: az előválasztás időszakában a cég dolgozott a DK-nak és Karácsony Gergelyéknek is, azt nem lehet tudni, hogy próbálta-e a DatAdat befolyásolni az előválasztást, de az biztos, hogy nem ők döntötték el. „Mert akkor nem én lennék a miniszterelnök-jelölt” – tette hozzá Márki-Zay Péter.

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)