Kunhalmi Ágnes: Szó sincs arról, hogy a kormány háborús politikáját dicsértem volna

20220217161642 PAP 3730
2022.03.23. 13:41
Kapcsolódó
Kunhalmi Ágnes: a kormány jól csinálja, ezért bajban is van az ellenzék

Kunhalmi Ágnes: a kormány jól csinálja, ezért bajban is van az ellenzék

A politikus szerint a miniszterelnök jól reagált a háborús helyzetre, ők ugyanezt tették volna.

Kunhalmi Ágnes egy bécsi kampányrendezvényen az orosz–ukrán háborúval összefüggésben úgy fogalmazott, hogy

Orbán jól váltott ebben az éles helyzetben, akkor, amikor kellett, elfogadta a szankciókat, és bizony, úgy kezdett el kommunikálni és cselekedni, ahogy egy NATO-tagállamtól és egy európai uniós országtól azt elvárják. Ezért van többek között döntően nehéz helyzetben a magyar ellenzék, mert ha megkérdezik tőlem, hogy mi mit csináltunk volna ebben a kritikus helyzetben: ugyanezeket.

Az MSZP társelnöke az Index kérdésére leszögezte, hogy nem általánosságban beszélt a magyar kormány háborúra adott reakciójáról, kizárólag a szankciókra vonatkozott a mondandója:

Szó sincs arról, hogy én általánosságban a kormány háborúval kapcsolatos politikáját dicsértem volna. Kizárólag a nyugati szankciókat érintően beszéltem erről, amelyeket a miniszterelnök valószínűleg kényszerből, de helyesen elfogadott. Ezért mondtam azt, hogy Orbán Viktor a szankciókat illetően úgy cselekedett, ahogy egy NATO-tagállam és uniós ország vezetőjétől elvárható.

Kunhalmi Ágnes a Fidesz kommunikációjának azt az állítását cáfolja, hogy az ellenzéki szövetség katonákat vagy fegyvereket küldene Ukrajnába. A politikus lapunknak hangsúlyozta, hogy Magyarország biztonságára a NATO-tagságunk a garancia, az ellenzék pedig békepárti.

A Fidesz úgy kampányol, mintha nem tudnák, hogy a parlamentben mi is megszavaztuk a háborúról szóló politikai nyilatkozatot, amiben közösen ítéljük el az orosz agressziót, és egyértelműen kimondjuk, hogy katonákat és fegyvereket sem küldenénk Ukrajnába.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tíz pontot magába foglaló nyilatkozatot az Országgyűlés 174 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el. Ebben többek között az alábbi pontok szerepelnek:

  • Magyarország alapvető célja a béke és a területén élő emberek biztonságának védelme. Történelmünk tapasztalatai alapján jelentjük ki: ebből a háborúból hazánknak ki kell maradnia, senkinek sem engedhetjük meg, hogy ebbe belesodorjon bennünket.
  • Kinyilvánítjuk, hogy Magyarország nem küld katonákat az ukrán hadszíntérre, nem szállít kétoldalú alapon fegyvereket, és nem járul hozzá, hogy a magyar–ukrán határon keresztül az élet kioltására alkalmas fegyverek szállítására kerüljön sor.

Kunhalmi Ágnes a választópolgárokkal találkozva úgy tapasztalja, elsősorban az érdekli az embereket, hogy ki védi meg őket a háború gazdasági következményeitől. A szocialista politikus több konkrét intézkedést is említett, amelyekkel kormányváltás esetén „válságállóvá” próbálnák tenni a magyar társadalmat.

Az ellenzéki képviselő ide sorolta a nyugdíj- és béremelést, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, a rezsicsökkentés megtartását, a panelprogram indítását és a Kádár-kockák felújítását, valamint a nyugdíjszámítás svájci indexálásának visszahozását.

(Borítókép: Kunhalmi Ágnes 2022. február 17-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)