Egy hónapja tart az orosz–ukrán háború, de még a láthatáron sincs a béke

Vlagyimir Putyin február 24-én hajnalban jelentette be, hogy „különleges katonai művelet végrehajtását” rendelte el a Donyec-medencében. Az orosz elnök egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy nem szerepel tervei közt Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog a „nácimentesítésre és a demilitarizálásra”.

Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa szerint Putyin célja már ekkor világossá vált, a nácitlanítás alatt a Zelenszkij-féle ukrán politikai vezetés megdöntését, a rezsimváltás részeként pedig egy oroszpárti bábkormány hatalomra segítését helyezte kilátásba.

„Egy hónap távlatából az látszik, hogy az orosz vezetés ennek elérésétől nagyon messze van, és vélhetően ezt a cél fel is fogja adni. Helyette marad a beszédben is említett demilitarizáció, ami az ukrán védelmi potenciál jelentős csökkentését jelenti az ukrán fegyveres erők és a hadiipar pusztításán keresztül” – kezdte az Indexnek Jójárt Krisztián.

A stratégiai célpontoktól a civil infrastruktúra lerombolásáig

Február 24-én három fő hadműveleti irányban indult meg az előretörés: keletről, északról és délről. A Pentagon becslése szerint a háború első napján 160 rakétát lőttek ki Ukrajna egész területén található célpontokra, ami a szakértői vélemények alapján demonstratív célú támadásnak tekinthető, az oroszok nem használták ki minden képességüket, gondolván, hogy a sokkhatás és Zelenszkij likvidálása elég lesz az ukrán ellenállás megtöréséhez. Úgy tűnik, maga Vlagyimir Putyin is elhitte, hogy ez valóban egy, a Krím 2014-es annektálásához hasonló „különleges katonai művelet” lesz, és az erődemonstráció, a precíziós csapások és a légideszant-erők megjelenése Kijev környékén gyors győzelemhez vezethet.

A biztonságpolitikai szakértő kiemelte, hogy míg eleinte egyértelműen a stratégiai fontosságú objektumokat, repülőtereket, katonai központokat, fegyverraktárakat célozták, addig mostanra a polgári infrastruktúra, civil lakóépületek is veszélybe kerültek, ezeknek a fejleményeknek pedig a béketárgyalásokon lehet komoly jelentőségük, így ugyanis az oroszok a polgári szenvedések árán erőszakolhatják rá a politikai akaratukat az ukrán vezetésre.

• A civil infrastruktúra szisztematikus rombolását láthatjuk például Mariupolban, ahol a lakóépületek nyolcvan százalékát már megsemmisítették, a város víz, gáz, áram, internet, mobilhálózat nélkül maradt. Bár már hetek óta sikertelenül zajlik az ostrom, az orosz erők Mariupolt mindenképpen el akarják foglalni, ez ugyanis az utolsó állomás ahhoz, hogy az Azovi-tenger teljes partszakaszát orosz fennhatóság alá vonják.

• Kijev elfoglalása is mindenképpen cél, jelenleg naponta húsz-harminc rakétát lőnek ki a városra, de a harcok a külső részeken, a központtól 15-20 kilométerre folynak. Mivel a teljes benyomulás komoly áldozatokkal járna orosz részről, ostromgyűrűbe próbálják fogni a várost.

• Harkivot is megpróbálták bevenni, ami nem sikerült, most úgy tűnik, hogy ezt a szándékot fel is adták, noha a csapásmérések még folytatódnak.

• Hasonló helyzetben van Szumi, ott ráadásul egy vegyi üzemet is eltaláltak, ami ammóniaszivárgáshoz vezetett.

• Odesszát a fekete-tengeri flotta hajói bombázták.

• A nyugat-ukrajnai Lvivre is rakétákat lőttek. Ezt már csak azért is fontos megemlíteni, mert Lviv hetven kilométerre fekszik a lengyel határtól, vagyis a NATO küszöbén van.
• Ebből a szempontból érdekes a lengyel határtól mindössze 15 kilométerre fekvő Javoriv is, amelyet szintén támadások értek.

• Az oroszoknak máig mindössze egy nagyobb népességű várost, Herszont sikerült elfoglalniuk.

A támadás előtti napon tudták meg az oroszok, hogy be kell vonulniuk?

Jójárt Krisztián szerint az elmúlt egy hónap eseményei alapján csak nagyon óvatos következtetéseket vonhatunk le az orosz és az ukrán haderő felkészültségéről, állóképességéről. Az összkép ugyanakkor azt mutatja, hogy a 2014 óta bekövetkezett nagyon jelentős haderőreformoknak és a nyugati kiképzésnek köszönhetően az ukránok rendkívül felkészültek, kreatívak. Nagyfokú autonómiával rendelkeznek harcászati szinten, aminek eredményeként gyors, hatékony, rajtaütésszerű támadásokat hajtanak végre.

Ezzel szemben az orosz hadsereg sokkal inkább központosított, ezzel magyarázható, hogy több tábornokuk is áldozatul esett, hiszen fizikailag is ott kell lenniük a frontvonal közelében. Szintén óriási probléma, hogy az egységek gyakran nyílt kommunikációs eszközökön, mobiltelefonon kommunikálnak egymással titkosított katonai rádió helyett. Elképzelhető, hogy vagy nem áll elegendő ilyen eszköz a rendelkezésükre, vagy nem megbízhatók, ezért kényszerülnek arra, hogy nem védett kommunikációs eszközöket vegyenek igénybe. Míg a háború során tehát kevésbé ügyelnek a műveleti biztonságra, addig egyre inkább úgy tűnik, hogy az orosz vezetés a titoktartás oltárán feláldozta a hadműveleti tervezést. A fogságba esett orosz katonák egyöntetűen azt vallják, hogy a támadás előtti napon szembesültek azzal, hogy be kell vonulni Ukrajnába. Ennek következtében nincs megfelelő koordináció a légi, a szárazföldi és a haditengerészeti erők között, mintha nem lenne a műveletnek egy átfogó, egységes parancsnoka. A támadás lelassulása az elmúlt hetekben pedig arra utal, hogy logisztikai problémákkal is küzdenek

– elemezte a helyzetet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa, aki a fent említett hibák következményeként tekint a jelentős orosz veszteségekre. Felidézte, hogy hétfőn a Kreml-közeli Komszomolszkaja Pravda portál az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva azt közölte, hogy a hét elejéig 9861 orosz katona halt meg, 16 153-an pedig megsérültek. Bár a publikált számokat később eltávolították, ekkor már késő volt, sokan lementették.

„Ez egy irgalmatlanul magas szám, a szovjet–afgán háború hivatalos veszteségeinek mintegy kétharmadát teszi ki. Az orosz portál másnap azt állította, hogy az oldalukat hackerek törték fel, és az álhírt ők tették közzé. Akármi is történt, a becsült veszteségek alapján a közölt adatok nem állhatnak túl távol a valóságtól”– tette hozzá Jójárt Krisztián.

Nyugati reakció: gazdasági szankciók

Az orosz agresszióra válaszul a Nyugat szankciós politikába kezdett, a cél Oroszország megbénítása. Mint ismert, a legnagyobb orosz bankokat kitiltották a nemzetközi utalási rendszerből, a SWIFT-ből, de korlátozzák Moszkva dollárkereskedelemhez való hozzáférését, a technológiaimportot, valamint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság embargós listára vette az olajszállítmányokat is – erről Európa egyelőre nem döntött. A szankciókhoz hozzájön, hogy számos multinacionális vállalat önként, saját elhatározásból kivonul Oroszországból.

Nyilván ezek mind nagyon fájó intézkedések, mára kijelenthetjük, hogy Oroszország a világ legjobban szankcionált országa, Iránt és Észak-Koreát is maga mögött hagyta. Idővel ez a teljes elszigetelődést hozhatja, de látni kell azt is, hogy ez még nem a vége, lehetnek még további szankciók

– mutatott rá a biztonságpolitikai szakértő.

„Küszöbön a harmadik világháború”, „A harmadik világháború felé tartunk” – az elmúlt egy hónapban számos ehhez hasonló címmel találkozhattunk a sajtóban. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa úgy véli, hogy a NATO eddig jól kezelte a helyzetet, következetesen járt el, és semmi olyat nem mondott, amivel eszkalálhatná a feszültséget. Véleménye szerint az úgynevezett repüléstilalmi övezet bevezetése nagyon veszélyes eszkalációs spirált indíthat be, nem véletlen, hogy bár az ukránok nagyon szeretnék, a NATO nem támogatja ezt a forgatókönyvet. Mint ismert, az úgynevezett no-fly zone bevezetése esetén az orosz bombázóknak és harci helikoptereknek tilos lenne berepülniük Ukrajna légterének egészébe vagy kijelölt részébe. Ha mégis megtennék, a NATO-nak kellene beavatkoznia, amit sem a szárazföldön, sem a levegőben nem akar megtenni, ezzel ugyanis egy több országra kiterjedő háború venné kezdetét Európában.

Évekig elhúzódhat a békekötés

Az első béketárgyalást február 28-án, négy nappal a háború kitörése után tartották. Bár azóta folyamatosak az egyeztetések, kézzelfogható, jelentős eredményről eddig aligha beszélhetünk. Jójárt Krisztián ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ezek elsősorban fegyverszüneti tárgyalások, „a békétől még nagyon messze vagyunk”.

Kiemelte, hogy kétségtelenül vannak ugyanakkor pozitív fejlemények, Mihajlo Podoljak ukrán főtárgyaló is úgy nyilatkozott, hogy van némi elmozdulás orosz részről, és mintha puhulnának az ultimátumszerű követelések.

• A követelések között szerepel, hogy Ukrajna adja fel a NATO-csatlakozás tervét, és vállalja a semlegességet. Az ukrán vezetés hajlik erre, de csak nemzetközi garanciák mellett tennék meg, ehhez pedig a kétoldalú tárgyalások kevesek lesznek. Más országokat is be kell vonni a folyamatba, érdemi eredmények enélkül nem születhetnek.

• Ugyancsak problémás, hogy orosz részről a szankciók feloldása is ott van mint követelés. Miután a fent már említett gazdasági szankciókat nem Ukrajna hozta, a feloldásukról sem dönthet.

• Szintén a követelések közt van, hogy Ukrajna ismerje el a Krím félsziget Oroszországhoz tartozását, illetve mondja ki a két szakadár terület, Donyeck és Luhanszk függetlenségét. Az ukránok ettől teljesen elzárkóznak.

„Egy hónapja tart a háború, az ukrán és az orosz erők is kezdenek kimerülni, hamarosan itt az ideje egy jelentősebb hadműveleti szünetnek. A tárgyalások terén ekkor lehet lényegi előrelépés, de látva az ütközési pontokat, a konkrét békekötés minimum hónapokig, de akár évekig is elhúzódhat” – jelentette ki Jójárt Krisztián.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, csütörtöki percről percre frissülő cikkünket itt találja.

(Borítókép: Index)