Botrány Kolozsváron, az egyetemisták jövője forog kockán

DKIGA20211112010
2022.03.28. 14:44
Március 9-től a romániai egyetemeken is megszűnt a digitális oktatás. Míg a legtöbb felsőoktatási intézményben ez nem okozott fennakadást, addig a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen nagy volt a felháborodás. A hallgatók szerint az ukrajnai menekültválságra és a hirtelen megnövekedett igényekre tekintettel szinte lehetetlenség a városban egyik napról a másikra szállást találni, így többen azon gondolkodnak, hogy felhagynak egyetemi tanulmányaikkal. Az intézmény vezetésének három héttel sikerült az átállást kitolnia, így a diákoknak március 28-tól, azaz mától kell fizikailag is megjelenniük az egyetemen. A történtekről Soós Anna rektorhelyettes mesélt az Indexnek.

Mint arról korábban beszámoltunk, március 9-től megszűnt a veszélyhelyzet Romániában, és ezzel együtt minden járványügyi korlátozást kivezettek, többek közt az egyetemeken is véget ért a digitális oktatás. A felsőoktatási intézmények néhány nappal az új intézkedések bevezetése előtt kaptak értesítést arról, hogy mihamarabb rendeljék vissza a hallgatókat, március 9-től ugyanis csak jelenléti oktatásban működhetnek az intézmények.

Így történt ez a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem is, ahova Románia minden pontjáról, de Magyarországról és a világ számos tájáról járnak hallgatók. A félév közepén hozott döntés sok családnál kiverte a biztosítékot, a diákok egy csoportja petíciót írt, míg mások tüntetéssel, nyílt levelekkel fejezték ki nemtetszésüket. Az egyik szülő az Indexet is megkereste, levelében a problémákat részletesen kifejtette.

Lehetetlenség ilyen rövid idő alatt albérletet találni, a hirtelen megnövekedett kereslet ráadásul az árakat is felhajtja. Az ukrán menekültválságra tekintettel a más típusú szállások, például kollégiumok befogadóképessége extrém módon limitált, így tulajdonképpen patthelyzetben vannak a diákok

– írta az Indexnek az édesapa, kiemelve, hogy erre a helyzetre a szülők anyagilag sem voltak felkészülve. Úgy véli, hogy jelenleg hatalmas kockázat aláírni fél-, de inkább egyéves albérleti szerződést, miközben a koronavírus miatt bármikor újra elrendelhetik a digitális oktatást, a szomszédos országban dúló háború pedig szintén kiszámíthatatlan helyzetet idézhet elő.

„Az már csak hab a tortán, hogy két hónap múlva véget ér a félév, és nyáron a lakás kihasználatlan lesz” – mutatott rá a szülő, aki a gyerekétől úgy értesült, hogy az említett nehézségek miatt többen is kénytelen megszakítani egyetemi tanulmányaikat.

Lapunk az ügyben kereste a Babeş–Bolyai Tudományegyetemet is. Az intézmény rektorhelyettese kérdésünkre elárulta:

Egyetemünk is kifogásolta a váratlan és gyors átállást a félév közepén. Bár szerintünk is fontos, hogy előbb-utóbb visszatérjünk a hagyományos, jelenléti oktatáshoz, ezen a néhány hónapon már nem múlott volna, hiszen az oktatás az elmúlt két évben a digitális tanrend ellenére is remekül működött. Szerettük volna, hogy minden hallgató szabadon dönthessen arról, hogy a maradék időben hagyományos, hibrid vagy online formában vesz részt a kurzusokon, de erre nem kaptunk engedélyt

– nyilatkozta az Indexnek Soós Anna, hozzátéve, hogy végül három héttel sikerült az átállást kitolniuk, március 28-tól azonban muszáj visszatérniük a jelenléti oktatáshoz, a köztes időszak pótlására ugyanis csak így lesz idejük.

Hangsúlyozta: megértik, hogy a változás sok családnak nehézséget okoz, de országosan ez a döntés született, és ha nem állnak vissza a hagyományos oktatásra, még nagyobb veszélybe sodorják a hallgatókat. Az online tartott órákat ugyanis március 9. óta semmisnek tekinti a minisztérium.

Fontos tudni, hogy azoknak a hallgatóknak, akik eddig is jogosultak voltak kollégiumi ellátásra, a szállást fenntartottuk, így számukra a visszaköltözés nem okozhatott gondot. Emellett a diákok egy része már eddig is itt volt Kolozsváron, hiszen a sport, a művészeti és a természettudományos karon a szemináriumok korábban is személyes jelenlét mellett zajlottak. Természetesen az éppen csak elmúló világjárvány és a háborús helyzet mindenkit feszültebbé tesz, de bízunk benne, hogy mától sikeresen visszatérnek a hallgatók az intézménybe, és emiatt senki nem kényszerül egyetemi tanulmányainak feladására

– mondta bizakodva a rektorhelyettes.

(Borítókép:  A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem főépülete 2021. november 12-én.  Fotó:  Kiss Gábor / MTI)