257 milliós támogatást kapott Kárász Róbert alapítványa

2022.03.29. 21:50 Módosítva: 2022.03.29. 21:50
Egy Kárász Róbert televíziós műsorvezető által szponzorált alapítvány nyerte meg a 257 millió forintos Tolna megyei támogatást. A műsorvezető szerint a szervezet nem az övé.

A Fogadj Örökbe Egy Macit a Megváltozott Munkaképességű Emberek Támogatásáért Alapítvány nyerte el a Tolna Megyei Önkormányzat által meghirdetett 256,7 millió forintos pályázati összeget, amelyre rendezvényszervezés, catering és egyéb kapcsolódó szolgáltatások céljából lehetett pályázni – számolt be a Telex

Kárász Róbert, az ATV műsorvezetője és egyben az alapítvány arca elmondta: a Fogadj Örökbe egy Macit célja, hogy megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő személyeket foglalkoztasson. 

A 2012-ben alapított civil szervezet az alapítása óta fogyatékkal élőket foglalkoztat. 2019-ben 300 rendezvényt szervezett és bonyolított le, amiknek többsége catering szolgáltatást is tartalmazott

– mondta a műsorvezető a Telexnek, majd hozzátette: bár a civil szervezet egyik ötletgazdája volt, és jelenleg is a kuratórium elnöke, azonban az alapítvány „nem az övé”.

A közbeszerzési pályázat célja, hogy 107 rendezvényt szervezzenek Tolna megyében 2021. december 28. és 2023. április 27. között. A kiírásban található végösszeg még nincs az alapítványnál, eddig csak körülbelül 10 százalékát kapták kézhez.