Elmarad a Nemzetbiztonsági Bizottság ülése, egyelőre nincs válasz az orosz hekkertámadásra

2022.03.30. 08:44
„Halaszthatatlan közfeladatokra” hivatkozva a Fidesz az utolsó pillanatban lefújta a Nemzetbiztonsági Bizottság ülését, ahol az orosz titkosszolgálatok által a Külgazdasági és Külügyminisztérium számítógépes hálózatán folytatott tevékenység is szóba került volna.

Halász János fideszes alelnök kedden délután lemondta a Fidesz által szerdára összehívott nemzetbiztonsági ülést, fél nappal azután, hogy kiderült, a magyar kormányzati informatikai rendszert évekkel ezelőtt feltörték az oroszok – erről Stummer János beszélt a Klubrádióban.

Mint arról beszámoltunk, sajtóinformációk szerint az orosz titkosszolgálatok hozzáférhettek a Külgazdasági és Külügyminisztérium számítógépes hálózatához és belső levelezéséhez.

Arról szintén írtunk, hogy Stummer János, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke, valamint Molnár Zsolt MSZP-s és Ungár Péter LMP-s képviselők közös közleményben jelezték, hogy a bizottság szerdai ülésén – melyre az elhárításért felelős Alkotmányvédelmi Hivatal, a magyar hírszerzés és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetősége is meghívót kapott – magyarázatot várnak a történtekre. Úgy tűnik, hogy kérésüket hiába bocsátották előre, az ülés végül „halaszthatatlan közfeladatokra” hivatkozva elmarad.