Gődény György üzent a miniszterelnök-jelölteknek: Bizonyítsák be, hogy nem kamuznak
![DSC8625](https://kep.index.hu/1/0/4252/42521/425215/42521592_3c2933fa58c3c4a596c930d9a75ef8ee_wm.jpg)
Bizonyítsák be, hogy nem kamuznak, és a pártjaik sem csak a választást követő politikai bizniszben érdekeltek, semmibe véve a választói akaratot
– olvasható Gődény György Normális Élet Pártjának (NÉP) közleményében, amelyben kiemelik: „annak, aki egyenes úton jár, nincs mitől félnie”, de kitértek arra is, hogy „az őszödi beszéd óta mindenki úgy gondolja, hogy a választókat becsapó politikusoknak nincs helyük a közéletben, sem most, sem a jövőben”.
Gődény György javaslata szerint pénteken egy erre a célra felajánlott nyilvános helyen ülnének össze a miniszterelnök-jelöltek, hogy „feltegyék egymásnak azokat a kérdéseket, amikre mindenki tudni szeretné a választ”.
Mint arról korábban beszámoltunk, Márki-Zay Péter kedd este a Partizánnak adott interjújában beszélt arról, hogy akár az utolsó pillanatban, szombaton is kész ugrani, ha Orbán Viktor végül úgy dönt, hogy vállalja a kihívást, és kiáll vele egy vitára. A kormányfő korábbi nyilatkozatai alapján erre ugyanakkor nem sok esély van.
Vasárnap országgyűlési választások lesznek Magyarországon, az erről szóló híreinket itt találja.
(Borítókép: Gődény György. Fotó: Kaszás Tamás / Index)