Fej fej mellett a két pártszövetség a Publicus mérése szerint
Nagyon szoros versenyre lehet számítani a vasárnapi kampányhajrában, a Fidesz–KDNP és az Egységben Magyarországért listája is a biztos szavazó pártválasztók 47 százalékénak voksára számíthat – erről ír a Népszava a számukra készített Publicus Intézet felmérésének számai alapján.
A Medián felmérésétől eltekintve – mely számottevő Fidesz-előnyt jelzett – a többi közvélemény-kutatónál is szoros küzdelmet prognosztizáltak (de döntetlent semelyikük sem mért).
A Publicus Intézet vezetője, Pulai András azt mondta, a választóknak van egy 5-7 százalékos csoportja, akik csak az utolsó pillanatban döntik el, hogy részt vesznek-e a voksoláson, és ha igen, akkor hova húzzák be az x-et. A Publicus mostani felmérése ehhez a pillanathoz közelebb van, mint az eddig ismert számok, de a trend a kutató szerint eddig is a záruló olló volt.
A kutatás szerint a választás előtti utolsó mérésben a változást akarók mozgósítottsága, részvételi szándéka öt százalékponttal magasabb, mint a kormánypártoké.
A mostani adatok természetesen a listás eredményre vonatkoznak, amelyekből bár valószínűsíthető a rendkívül szoros eredmény, de nem következik ellenzéki győzelem. Az ellenzék győzelméhez a listán elért jó eredménynél több kell.
Mivel a kormány az egyéni választókerületek határait átrajzolta, sok helyen az ellenzéknek nehezebb a helyzete, mint a Fidesznek, tehát az ellenzéknek itt több voksra van szüksége a győzelemhez. Pulai András szerint a külhoni, illetve a levélszavazatok is hatással lesznek a voksolás kimenetelére, ezért az is elképzelhető, hogy ezek miatt sokáig nem lesz végleges eredmény.
A felmérés rendkívül magas részvételt jelzett vasárnapra. A Publicus szerint a megkérdezettek 76 százaléka biztosan elmegy voksolni, és további 9 százalék is valószínűleg leadja szavazatát.
(Borítókép: Pulai András 2021. szeptember 30-án. Fotó: Gerencsér Tamás / Index)