A kormány ügyvédje: az igazságtételtől a rendőrterror kivizsgálásáig

Balsai István 1947. április 5-én született Miskolcon. Apai ági felmenői a Heves megyei Kál községben éltek középbirtokos parasztként. Édesapja államügyészi kinevezése után családjával a fővárosba költözött. 1956 után forradalmi tevékenysége miatt állásától megfosztották, rendőri felügyelet alatt állt, haláláig fizikai munkásként dolgozott. Anyai felmenői Mezőkövesdről és Ónodról kerültek Miskolcra, ahol kispolgári egzisztenciát teremtettek. Édesanyja tanítónő volt.

Az ügyvédi pálya vonzásában

Tanulmányait Budapesten végezte. Az általános iskola után a Piarista Gimnáziumban, később a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban tanult, ott érettségizett 1965-ben. Első munkahelyén, a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán másfél évig segédlaboráns volt. Egyszeri elutasítás után, 1966-ban vették fel a budapesti jogi karra. Az egyetem megkezdése előtt egy évig sorkatona volt Kalocsán. 1972-ben summa cum laude minősítéssel avatták jogi doktorrá.

1972-től ügyvédjelölt Bánáti János mellett, aztán 

1973-ban feleségül vette Schmidt Ilonát. Gyermekeik – Szabolcs és István – követték szüleiket az ügyvédi pályán.

1988 szeptemberében – kereszténydemokrata értékrendjét követve – az elsők között lépett be az MDF-be. 1989 nyarán a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon az MDF-delegáció tagjaként részt vett a választójogi törvény kidolgozásában. 1989 júniusa és 1990 áprilisa között az MDF Országos Elnöksége mellett működő jogi szakértők egyike, választási felelős.

Az igazságügyi tárca élén

Az 1990. évi országgyűlési választásokon az MDF országos listáján szerzett mandátumot. A törvényhozás megalakulásától miniszteri kinevezéséig az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke volt. 1990. május 24-től a Horn-kormány megalakulásáig az Antall-, majd a Boross-kormány igazságügyi minisztere lett. 

Hivatali működésének legkiemelkedőbb eredményének a semmisségi törvényeket, a kárpótlási törvényeket – köztük az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvényt –, a magántulajdoni viszonyokat kialakító jogszabályokat és az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében résztvevők büntetőjogi felelősségre vonását lehetővé tévő szabályozást tartotta. Miniszteri időszakában jelentős lépéseket tett az igazságszolgáltatás infrastrukturális feltételeinek javítása érdekében is. Huszonhárom új bíróságot létesítettek, továbbá ötven bíróságot bővítettek, illetve korszerűsítettek. Hivatali idejében számos jogszabály született a bírák, ügyészek, ügyvédek, végrehajtók jogállásáról és jövedelmi viszonyaik javításáról. Ugyanakkor sok kritika is érte a megyei bírósági elnökök kinevezése miatt. Esetenként ugyanis a megyei összbírói értekezletek javaslatát felülbírálva hozta meg személyi döntéseit. Erről 1993 őszén ezt nyilatkozta:

Nem akarom a kedélyeket borzolni, de a rendszerváltozás utáni Országgyűlés adta törvényi felhatalmazás alapján az élet szinte minden területén pályázatokat írtak ki, a döntéshozatalt ezzel a kinevezők kezébe adva. Ha ez a folyamat a tanítói állásoktól kezdve a legmagasabb tisztségekig így zajlott le, miért történt volna másként a bírósági vezetők esetében. Megmondom őszintén: mindaddig megoldatlannak éreztem ezt a kérdést, amíg a korábbi rendszer által kinevezett vezetés az új pályázati rendszer alapján teljeskörűen ki nem cserélődött. Így kerülhettek olyan személyek a bíróságok élére, akik bizalmat kaptak a testületektől és akiket magam is jónak tartottam. Szeretném megjegyezni: a húsz megyei bírósági elnök, helyetteseik és a kollégiumvezetők kinevezését az idő is igazolta.

1991-ben őszintén felháborodott azon, hogy az alkotmánybírák elkaszálták a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényt. A határozatot jogállamiság-ellenesnek nevezte. Karakteresen foglalt állást a taxisblokád ügyében is, ami szerinte nem volt más, mint államcsínykísérlet a törvényes, első szabadon választott kormány megbuktatására. Bírálta Göncz Árpád akkori köztársasági elnököt, illetve a korszak médiaelitjét, akik a közrádióban és köztévében valóságos hadjáratot indítottak a kormány ellen. 

A legdurvább jogsértések szimbóluma

Négyszer egymás után, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben is a Budapest 2. számú egyéni választókerületében szerzett egyéni mandátumot.

1994 és 1996 között az MDF-frakció vezetőségi tagja, 1998–2002-ben a párt frakcióvezetője volt. 2002-ben a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnökévé választották. 2003–2004-ben megfigyelője, majd tagja lett az Európai Parlament néppárti frakciójának.

2004-ben tagja lett a Dávid Ibolya pártelnök kritikusait tömörítő Lakitelek-munkacsoportnak, illetve az ebből kialakult Nemzeti Fórumnak. Az egyre gyakoribb pártharcok következtében 2004-ben kizárták a frakcióból, majd hat hónapi független képviselői munka után 2005 áprilisában a Nemzeti Fórum képviselőjeként belépett a Fidesz-frakcióba.

A 2010-es választás után az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnöke, valamint a 2006-os események kivizsgálásával foglalkozó miniszterelnöki megbízott lett. 2011. március 15-én tette le a kormányfő asztalára a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépésekről szóló, úgynevezett Balsai-jelentést. A 142 oldalas dokumentum megállapította, hogy

A rendőri fellépések következményeként mintegy száz sérülés keletkezett, köztük tizenhat gumilövedékek okozta súlyos, életveszélyes sérülés. A jelentés szerint a rendőri tevékenység három eleme valósított meg súlyos bűncselekményeket: a zárósorfal alkalmazásának elmulasztása, az erőszakoskodók rászorítása a Fidesz-nagygyűlés békés résztvevőire, továbbá a gumilövedékek jogtalan használata. Ehhez képest – jegyezte meg a dokumentum – a rendőrök azonosíthatatlansága szinte jelentéktelen cselekmény. Mint hangsúlyozta:

Vizsgálódásom során arra a következtetésre jutottam, hogy noha október 23-a a legdurvább jogsértések szimbóluma, mégis inkább egyik elemének vagy akár csúcspontjának tekinthető annak a folyamatnak, ami a Gyurcsány-kormány erőszakos és paranoid hatalomakarását jellemezte.

Meggyőződése szerint a rendszerváltozást elmaszatoló háttérerők összefogásának eredménye a 2006. őszi rendőrterror, illetve az, hogy a történtek miatt indított büntetőperben a nyilvánvaló felelősségük ellenére felmentették az érintett rendőrparancsnokokat.

Az Alkotmánybíróság tagja

2011-ben a Fidesz és a KDNP jelöltjeként az Országgyűlés megválasztotta alkotmánybíróvá. Emiatt lemondott országgyűlési mandátumáról és más politikai tisztségeiről. Ő volt az egyetlen a testületben, aki következetesen nem alkotmánybírónak, hanem az Alkotmánybíróság tagjának tartotta magát. Sulyok Tamás elnök szerint

ez nem csak játék volt a szavakkal, Balsai István ugyanis a kollegialitást nagyobbra értékelte az egyéni teljesítménynél, a zenekart fontosabbnak tartotta a szólistáknál.

Egyik utolsó nyilvános szereplésén, a Modellváltás '89 című történelmi fesztiválon, 2018. október 25-én úgy vélekedett, hogy az Alkotmánybíróság személyi összetétele teljes mértékben a polgári értékrend alapján áll. Annak a véleményének adott hangot, hogy az Alkotmánybíróság nem bíróság, hiszen – a justizmord kivételével – nincs ráhatása a bírói döntésekre, csak kismértékben tud szembehelyezkedni a bíróságok ítéletével. 

2020. február 12-én Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át. Alig három héttel később, életének 73. évében, súlyos, gyógyíthatatlan betegségben március 1-jén hunyt el. A kormány és az Alkotmánybíróság is saját halottjának nevezte.

(Borítókép:  Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője, volt igazságügy-miniszter, alkotmánybíró-jelölt beszél meghallgatásán az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának ülésén 2011. június 21-én. Fotó: Soós Lajos / MTI)