A választás az MSZP kudarca is, de a párt elnöke nem mond le

902A3735
2022.04.06. 10:54
Nem merült fel, hogy lemondjon pártelnöki pozíciójáról – erről maga Tóth Bertalan beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A politikus a választási kudarc okait elemezve szólt arról is, hogy szerinte Márki-Zay Péter szerencsétlen kommunikációja, az elégtelen mozgósítás, a későn bemutatott közös program és a pártközi viták összessége vezetett a bukáshoz. Úgy látja, az is világossá vált, hogy a DK és a Jobbik szavazói nem terelhetők egy tető alá, bár ez menet közben még nem volt nyilvánvaló.

Nem lehet egy ember nyakába varrni a választási kudarcot, mindenkinek meg kell vizsgálnia a saját felelősségét

– jelentette ki Tóth Bertalan. Azt azonban megjegyezte, hogy az MSZP-nek 10, a Párbeszéddel alkotott szövetségüknek együttesen pedig 16, azaz a legtöbb ellenzéki képviselője lesz az új parlamentben, ezért nem gondolja azt, hogy nem kellene felvenniük a mandátumokat. Tovább fogják építeni a zöld-szociáldemokrata politika programját. Azt is leszögezte, hogy a jelöltjeik semmilyen hibát nem követtek el.

Az egyéni képviselőjelöltekről szólva jelezte, van még egy nyitott körzet.

A többiekhez képest arányaiban több képviselőnk lett, nagyon izgulunk Vajda Zoltánért, bízunk benne, hogy vele együtt meglesz az öt mandátum

– húzta alá Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke. 

(Borítókép: Tóth Bertalan 2019. május 16-án. Fotó: Ajpek Orsi / Index)