Letartóztatták a zirci férfit, aki egy konyhakéssel szúrta le a feleségét
Orbán György a közleményében azt írta: a mozgássérült férfi a feleségével, közös gyermekükkel és annak férjével élt együtt, azonban mintegy két éve megromlott a kapcsolata a házastársával, és rendszeressé váltak közöttük a szóváltások.
A házaspár szombat délután is veszekedett, amikor a férfi egy késsel az asszony irányába szúrt. A szúrás a nő szívét érte, a mentőszolgálat munkatársai már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Az ügyészség indítványa alapján a bíróság – a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt – a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte. A végzés ellen a gyanúsított és védője is fellebbezett, így az nem végleges.