Iránytű Intézet: Donáth Anna a legnépszerűbb ellenzéki politikus
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Egy felmérés szerint Donáth Anna a legnépszerűbb politikus – számolt be a Magyar Hang.
Az Iránytű Intézet április 8. és 13. között végzett kutatásából kiderült az is, hogy – nem meglepő módon – Orbán Viktor a legnépszerűbb pártelnök. Az ellenzéki térfélen viszont – éppenhogy csak megelőzve Karácsony Gergelyt – a Momentum politikusa lett a legkedveltebb.
A válaszadóknak ötös skálán kellett értékelniük, hogy mennyire látnák szívesen fontos politikai szerepben az adott politikust. A maximális, 5-ös érték jelentette azt, hogy nagyon szívesen látnák, az 1-es pedig azt, hogy egyáltalán nem látnák szívesen. Az ezek alapján kapott átlagpontokat százas skálára konvertálták, az így kapott értékeket pedig az adott politikust ismerők körében átlagolták.
A megoszlás a következőképp nézett ki:
- Orbán Viktor 58
- Donáth Anna 29
- Karácsony Gergely 28
- Jakab Péter 25
- Toroczkai László 25
- Dobrev Klára 25
- Márki-Zay Péter 24
- Gyurcsány Ferenc 13
Az Iránytű Intézet felmérésére reagálva a Momentum Facebook-oldalán azt írta:
A feladatunk egyértelmű: meg kell újítanunk az ellenzéki politikát és új módszerekkel kell felvenni a kesztyűt a Fidesz rendszerével szemben.
A Momentum elnöke és EP-képviselője korábban hét pontban foglalta össze az ellenzéki politizálás jövőjét, az erről szóló cikkünket itt olvashatja.
Mint ismert, Donáth Anna a Momentum kezdete óta oszlopos tagja a pártnak. 2018–2020 között alelnökként, 2021 októbere óta pedig a párt elnökeként dolgozik. 2019-ben Cseh Katalin mellett ő nyert momentumos mandátumot az Európai Parlamentbe, az elmúlt két és fél év alatt pedig számos kezdeményezés köthető a nevéhez, mint például a Pegasus-vizsgálóbizottság létrehozása, a civilek helyzetével kapcsolatos riportja, valamint a jogállamisággal és az EU-s pénzek átlátható kezelésével kapcsolatos kezdeményezések.
(Borítókép: Donáth Anna 2022. március 15-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)