Ha óvodába vagy iskolába készülő gyereke van, a héten legyen résen

GettyImages-643067772
2022.04.20. 09:42
Április 20-án, szerdán megkezdődött az óvodai beiratkozás, az általános iskolákban pedig április 21–22-én lehet jelentkezni a szeptemberi tanévre – közölte az Oktatási Hivatal.

Közleményükben azt írták, hogy az óvodai beiratkozás május 20-áig tart majd. Emlékeztettek arra is, hogy

Minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a 3. évét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie,

méghozzá azért, hogy „időben elkezdődhessen a gyermekek közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre”. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek szükséges kérelmeznie – emlékeztettek a közleményben. 

Hozzátették azt is, hogy a bölcsődék legkésőbb 2022. április 15-ig jelezték az Oktatási Hivatalnak, ha egy óvodaköteles korba lépő gyermek – a jogszabályban meghatározott esetben – további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével.

Nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti. A kötelező felvételt biztosító óvodák listája az Oktatási Hivatal honlapján érhető el. Adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást – írták a közleményben.

Az iskoláskorúakat most kell beíratni

A tanköteles gyermekek iskolai beiratkozására április 21–22-én lesz lehetőség, a beiratkozással kapcsolatos hasznos tudnivalók az e-KRÉTA honlapján olvashatóak. Az Oktatási Hivatal emlékeztetett arra, hogy

Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik.

A tankötelezettség halasztása kizárólag azoknál lehetséges, akik számára  a hivatal engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek az erre vonatkozó, a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel.

Ha egy gyermek óvodakötelezettségét vagy tankötelezettségét Magyarország területén kívül teljesíti, akkor ezt a szülőnek be kell jelentenie a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlap elérhető a hivatal honlapján, és elküldhető ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan vagy postán is a következő címre: Oktatási Hivatal, Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.

(Borítókép: Florian Gaertner / Photothek / Getty Images)