Ki örülhet igazán a budapesti eredményeknek?

-DSC7051
2022.04.20. 14:38
Az ellenzék 17:1 arányban nyert a budapesti egyéni választókerületekben a parlamenti választásokon, mégsem lehetnek elégedettek az összefogás pártjai, ha őszintén szembenéznek a számok alakulásával. A 2018-as voksoláshoz viszonyítva ugyanis annak ellenére sokkal rosszabbul teljesített az összefogás a fővárosban, hogy több mandátumot sikerült szerezniük. Az összes begyűjtött listás szavazat száma és a voksok százalékos aránya is azt mutatja, hogy jelentősen gyengült Budapesten is az ellenzék.

Budapesten is csak részben jött be az összefogás az ellenzéknek. A 2018-ban még külön induló, idén viszont összefogó pártok – DK, MSZP, Jobbik, Momentum, LMP, Párbeszéd – és az azóta megszűnt Együtt közös összesített listás eredménye jóval impozánsabb volt a négy évvel ezelőtti választásokon, mint a mostani teljesítményük.

Aggódhat az ellenzék a számokat elemezve

Az ellenzéki összefogás eredménye mind a 18 budapesti egyéni választókerületben lényegesen rosszabb lett, mint a 2018-as, külön elért párteredmények összesítése. Igaz, hogy 2018-ban csak 12 mandátumot szereztek, de minden választókerületben több listás szavazatot kaptak, és az általuk megszerzett voksok százalékos aránya is az összes fővárosi oevk-ban lényegesen magasabb volt, mint idén.

2018-hoz képest nyolc olyan választókerület is van, ahol több mint tíz százalékot rontott listás eredményén az egyesült ellenzék.

Ezek között olyan baloldali fellegvárak akadnak, mint Újpest, Kőbánya vagy Csepel. A kormánypártok által egyedüli fővárosi bástyaként megtartott XVII. kerületet is úgy nyerte meg Dunai Mónika, hogy több mint tíz százalékot zuhant az összellenzék támogatottsága 2018 óta.

Ráadásul az ellenzéki pártok összteljesítménye 2018-ban minden budapesti oevk-ban meghaladta az ötven százalékot, sőt volt, ahol a hatvanat is. Idén viszont már csak három helyen – Angyalföldön, Zuglóban és Újpesten – tudott listán abszolút többséget szerezni az ellenzék, amelyhez még ezekben a választókerületekben is jelentősen közelített a Fidesz–KDNP.

Van oka a bizakodásra a fővárosi Fidesz–KDNP-nek

A kormánypártok központjában az eredményeket elemzők feltehetőleg nem csak azért nem bánkódnak nagyon a 17 elvesztett fővárosi oevk miatt, mert ezek nélkül is kétharmados többséget szereztek.

A Fidesz–KDNP ugyanis a csalóka egyéni mandátummegoszlás ellenére sokat erősödött a fővárosban. Mindössze két olyan választókerület volt, ahol nem sikerült javítaniuk a négy éve listán elért százalékos eredményüket.

A XI. kerületben veszítő Simicskó István és a XII. kerületben alul maradó Fürjes Balázs is könyvelhetett el részsikereket, hiszen jóval kisebb mértékben kaptak ki, mint amekkora vereséget 2018-ban szenvedett volna a Fidesz–KDNP ezekben a kerületekben, ha közösen indul az ellenzék. A kormánypártok tehát még ott is zárni tudták valamennyire az ollót, ahol kevesebb szavazatot kaptak, mint négy évvel ezelőtt.

Egyes, korábban ellenzéki fellegvárnak számító kerületekben pedig, mint Kőbánya, a XV. és a XVIII. kerület jelentősen faragott a hátrányából a Fidesz–KDNP. Míg ezekben a választókerületekben négy évvel ezelőtt több mint tíz százalékkal volt listán gyengébb a kormányoldal, most mindössze néhány százalékkal maradtak el az ellenzéki összefogástól.

123

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kiderült, hogyan módosul a járóbeteg-szakellátás időpontfoglalási rendszere

Kiderült, hogyan módosul a járóbeteg-szakellátás időpontfoglalási rendszere

A kormány hatékonyabb működésre törekszik.

8 perce

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

3 órája

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

2 órája

  • Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Már tízezer fölött jár az aláírók száma.

február 27., 12:36

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.

február 27., 05:52

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

3 órája

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

49 perce

  • Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.

február 27., 10:31

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.

február 27., 10:06

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Címlapon
Elkezdték szórni a pénzt a magyarok

Elkezdték szórni a pénzt a magyarok

Fordulópont van a boltoknál.

15 perce

  • Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.

február 27., 08:24

  • Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.

1 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát

Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.

3 órája

  • Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.

február 27., 15:27

  • Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon

Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon

Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.

február 27., 07:56