Orbán Viktor megy a pápához. Itt vannak a korábbi első útjai

További Belföld cikkek
-
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
- Megszületett az ítélet a bőnyi iskolában késelő 12 éves diáklány ügyében
- Elfogatóparancsot adtak ki Szabó Bálint ellen, akit a keddi tüntetés alatt a Dunából mentettek ki a rendőrök
- Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
- Gyorsított eljárásban ítélhetik el a Tisza Párt egri aktivistáira támadó férfit
Ha minden út nem is, de az első a pápához vezet a választás után
Orbán Viktor csütörtökön érkezik a Vatikánba. Orbán Balázs már úton van.
Ne érjük be a hit külsőségeivel – üzente Ferenc pápa Budapestről
Ferenc pápa rövid, de sűrű programot zárt Budapesten.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalos látogatást tesz a Vatikánban, ahol magánkihallgatáson fogadja őt Ferenc pápa. Ez lesz az első hivatalos útja Ferenc pápánál. Az egyházfő 2021 szeptemberében látogatott Budapestre, akkor Orbán Viktorral és Áder Jánossal is beszélt.
2010: Varsó
Orbán Viktor 2010-ben aratott első kétharmados győzelme után, első hivatalos útján Varsóba utazott miniszterelnökként, utána pedig Brüsszelbe ment. 2010-ben az első hivatalos külföldi látogatására azután indult el Orbán Viktor, miután letette a miniszterelnöki esküt. A kormányfő egyetlen napra utazott a lengyel fővárosba, ahol Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel egyeztetett.
„Magyarország számára stratégiai fontosságú a közép-európai együttműködés erősítése, és a közép-európai együttműködés szempontjából a magyar–lengyel együttműködés kiemelkedő fontosságú” – mondta a látogatás után Szijjártó Péter külügyminiszter.
2014: szintén Lengyelország
A rendszerváltás utáni hetedik országgyűlési választást Magyarországon 2014. április 6-án tartották. A kormányzó Fidesz–KDNP-pártszövetség ismét kétharmados többséget szerzett a törvényhozásban, így Orbán Viktor miniszterelnök újabb négy évre kapott megbízást. Ahogy 2010 után, 2014-ben is Lengyelországba vezetett Orbán Viktor első miniszterelnöki útja. Varsóban elsősorban energetikai kérdésekről tárgyalt Donald Tusk lengyel kormányfővel.
2018: Szlovénia
Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz–KDNP 2018-as kétharmados győzelme után Janez Janša szlovén miniszterelnökkel, a Szlovén Demokrata Párt elnökével találkozott akkori első hivatalos külföldi útján. A magyar miniszterelnök Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője és Hristijan Mickovski, a konzervatív macedón VMRO–SPMNE párt vezetője társaságában vett részt a Szlovén Demokrata Párt (SDS) kampánygyűlésén.
Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a szlovéneknek jól menjen a soruk, legyenek gazdag és boldog nép
– ezzel jót tesznek a magyaroknak is, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a szlovéniai Celjén.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
55 perce
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
2 órája
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
1 órája
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
8 órája
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
4 órája
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
4 órája
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
6 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
7 órája
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Címlapon
Megszületett az ítélet a bőnyi iskolában késelő 12 éves diáklány ügyében
Csaknem egy évvel ezelőtt szúrta szívtájékon osztálytársát.
57 perce
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
9 órája
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
12 órája
- Címlapon
Brutális kínzások és megaláztatás: 80 éve történt Magyarország legkegyetlenebb sorozatgyilkossága
Az összes gyilkos amnesztiát kapott.
2 órája
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01