A Budavári Önkormányzat csőbe húzta a kábelszolgáltatót, de a lakásbérlőknek fájhat

BJASZ20190401008
2022.04.22. 07:55
Szóbeli megállapodás alapján, ingyen dolgoztatta az I. kerületi önkormányzat azt a céget, amely egyedüliként hajlandó volt a budai Várban internethálózatot telepíteni. Eddig tartott a szolgáltató türelme, 300 lakást kapcsolhatnak le az internetről, ha nem sikerül megállapodniuk.

A budai Várban a másutt egyszerűnek tűnő munka sem az, mivel a fejlesztések többségét a műemléki védettségű területek és épületek miatt rendkívül körülményes engedélyeztetési eljárás előzi meg. Ezért nem is volt 2017-ig vezetékes internet, mivel a szolgáltatóknak a gerinchálózat kiépítése nem érte meg. A prémiumkörnyék lakói kénytelenek voltak mobil internettel áthidalni addig, amíg az önkormányzat nem talál partnert és vele megoldást a szolgáltatás technikai kialakítására. 

Végül egy átfogó útrekonstrukció hozta el a megoldást, ehhez kapcsolódva a Vár Telecom vállalta, hogy elkészíti az optikai gerinchálózatot. Az önkormányzat akkori vezetője, Nagy Gábor Tamás polgármester és a Vár Telecom ügyvezetője ennek megvalósulásáról közös sajtótájékoztatón be is számolt. A következő lépésről, azaz a lakások gerinchálózatra kötéséről a fideszes polgármester 2018 decemberében úgy fogalmazott:

…az önkormányzat most azt vállalta, hogy a lakásokig való bekötést a Gamesz segítségével, illetve az egyszeri bekötési díjat a bérlőktől átvállalva a cég részére beszámlázott/lehívott ütemrend szerint megtéríti.

Csakhogy nem térítette meg. A 2019 óta ellenzéki vezetésű önkormányzat arra hívta fel a figyelmet, hogy az üzleti szférában igencsak szokatlannak tekinthető kontraktus, nevesül szóbeli megállapodás köttetett az önkormányzat és a Vár Telecom között, utóbbi ez alapján 2017 nyarán kezdte meg, majd végezte el a mintegy 96 önkormányzati ingatlan (300 lakás) hálózatra kötését, 25 ezer forintos lakásonkénti áron. Közleményükben azt írták:

A rendelkezésünkre álló információk és dokumentumok szerint a bekötésre irányuló szerződéskötés nem történt meg – szóbeli megállapodás történhetett. A munkák elkezdéséhez az önkormányzat nem adott tulajdonosi hozzájárulást, így a bekötési munkálatok valójában engedély nélkül folytak. A Nagy Gábor Tamás-féle városvezetés az előkészített szerződést végül nem írta alá.

Kérdésünkre az I. kerületi önkormányzat most azt közölte, hogy felmérték és rögzítették az elvégzett bekötési munkálatokat, és szándékukban áll annak jogosan járó ellenértékét kifizetni.

Nagy Gábor Tamásnál is érdeklődtünk arról, hogy erre eddig miért nem került sor, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

A Vár Telekom Kft. egyébként már 2,5 éve folyamatosan jelzi az önkormányzat felé a tartozást, de még mindig nem született meg az egyezség. 

Számunkra is érthetetlen, hogyan foghat hozzá egy ekkora volumenű munkálathoz egy cég pusztán szóbeli megegyezés alapján, de a vállalkozó állítja, hogy az előző polgármester nagyon meggyőző volt 

– vázolta az önkormányzat a kialakult helyzet akkori körülményeit. Hogy mégis miként lehet szerződés nélküli munkavégzést kifizetni, azt írták, az aláírt szerződés hiányában a jelenlegi önkormányzati vezetés kizárólag jogalap nélküli gazdagodás jogcímén tudja elszámolni az elvégzett munkát.

A Vár Telecom az EuroCable cégcsoport tagja. Az anyavállalat vezetője, Pataki Tamás az ügyben sarkosabban fogalmaz:

Arra számítottam, hogy 5 év után végre a héten pénzt kapunk, de csak egy Facebook-posztot küldtek. V. Naszályi Márta polgármester asszony már hosszabb ideje várakoztat, mint Nagy Gábor Tamás.

Nagyjából eddig tartott a türelmük, amit a polgármesternek küldött levélben azzal nyomatékosított, hogy 300 lakást kapcsolhatnak le a hálózatról. Ennek a már említett 5 éves várakoztatás mellett a másik oka, hogy az önkormányzat házhálózati építési hozzájárulása nélkül a cég jogszerűtlenül szolgáltat az önkormányzati lakások bérlőinek, arról nem is beszélve, hogy a könyvelésben igazolni kell(ene) az elvégzett munkát. A papírokat ugyan Pataki Tamás beküldte, de állítása szerint azok valahogy eltűntek a polgármesteri hivatalban.

A cégvezető a múlt héten már az LMP újraválasztott országgyűlési képviselőjét, Csárdi Antalt is megkereste, azt kérve tőle, hogy puhatolja ki, egyáltalán akar-e az önkormányzat fizetni. A képviselő vállalta, hogy egyeztet a polgármester asszonnyal. Pataki szerint őt a kerület vezetője személyesen sohasem fogadta, szívesebben levelez. Azt is mondta, az ügy eddigi egyetlen pozitívuma, hogy a kommunikációban mindenki nagyon korrekt.

Cikkünk megjelenését követően Budavár önkormányzata azt írta, hogy a kivitelező semmilyen hivatalos igazolást nem tudott felmutatni a munka elvégzéséről, így az az abszurd helyzet állt elő, hogy az önkormányzatnak saját költségén kellene elvégeznie a felmérést, hogy megállapítsa, milyen munka készült el, hogy ki tudjon fizetni egy céget, amely nem tudja bizonyítani a munkavégzését.

Szó sincs róla, hogy húznánk az időt, az elmúlt két évben a pandémia kihívásai mellett kellett a korábbi önkormányzati vezetés és a szóban forgó cég mulasztásait felmérnünk.

– indokolta a fennálló helyzetet a kerület vezetése.

(Borítókép:  A Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának épülete a főváros I. kerületében, a Kapisztrán tér 1.-ben. Fotó: Jászai Csaba / MTI)