A kormánynak is a Gellért-hegyi sikló megépülése az érdeke

További Belföld cikkek
Tetemes veszteség, több mint 1 milliárd forint. Ennyit költött eddig csak a Gellérthegyi Sikló Kft. a Gellért-hegyi projektre, mely – a tömegközlekedési igények kielégítése mellett – a Citadellára érkező turisták számára jelentett volna a turistabuszokhoz képest gyorsabb és főleg környezetkímélőbb feljutási megoldást. A sikló megépítése egyértelműen a budapestiek érdeke – mondta lapunknak Walton Imre, a projekt vezetője, hozzátéve, hogy ez a kormányzat Citadella-fejlesztési elképzeléseivel is egybevághat.
Rá se fogunk ismerni a Citadellára
A felújítás 2023-ig eltart, de a látványtervek alapján megéri várni.
Kreinbacher József: Olyat álmodtunk, amire minden magyar joggal lehet majd büszke
Kreinbacher József szerint ha vannak is viták, a sikló megépítését még senki nem kérdőjelezte meg. Nagyinterjú.
A Várkapitányság által koordinált rekonstrukció második üteme a tervek szerint 2023-ban befejeződik, így legkésőbb az oda tervezett (Szabadság Bástyája nevű állandó) kiállítás előkészítése fogja okszerűen ráterelni a figyelmet a sikló megvalósításának szükségességére. Kíváncsiak voltunk, hogy a fejlesztés során a Várkapitányság milyen, a Gellért-hegyre vezető közlekedési lehetőségekkel számol. Bár kérdésünkre azt közölték, hogy a Gellért-hegyi sikló és a Citadellára vezető buszközlekedés kérdésében nem illetékesek, az általánosságok szintjén úgy fogalmaztak:
Továbbra is támogatunk minden olyan törekvést, amely abban segít, hogy a Citadellát könnyen, autómentesen és környezetbarát módon lehessen megközelíteni.
A Gellérthegyi Sikló Kft. a saját veszteségeinek megszüntetése mellett a közérdekkel indokolta, hogy miért ragaszkodik a projekt folytatásához. (Egyébként a fejlesztést elkaszáló Fővárosi Önkormányzat is a közérdekre hivatkozik, csakhogy a fejlesztéshez egyelőre nem állnak rendelkezésére források.)
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a sikló csak az Európai Unió Helyreállítási Alapjának (RRF) forrásából épülhet meg közberuházásként. Megjegyezte, hogy a kormány–főváros tárgyalások egy pontján a kormány is ezt gondolta. Úgy látja azonban, hogy az idő rövidsége miatt gyakorlatilag kizárható, hogy 2023-ra elkészülhessen, de hozzátette, „nagyon nagy támogatottsága nincs is a PPP-konstrukciónak a Városházán”.
Mindezektől eltekintve az aktuális helyzet szerint
A Siklóberuházás tervezése és előkészítése már eljutott az utolsó fázisáig, jelenleg az összes szükséges engedéllyel rendelkezik,
egyedül a vasúthatósági engedélyt nem szerezte még meg a főváros tulajdonosi hozzájárulásának hiánya okán. (A vasúthatósági engedély nélkül pedig értelemszerűen a terület birtokba adására sem kerülhet sor.)
A projekt gyakorlatilag „kilövésre kész”, rendelkezésre áll már a kiválasztott generálkivitelezővel a szerződéstervezet, kidolgozták a bankgarancia rendszerét és az engedményezési megállapodásokat – ezek egyébként a birtokba adás feltételei is.
A cég a főváros döntését követően jogi útra terelte a sikló megépítésének ügyét, azt remélve, hogy a bíróság kimondja, a Fővárosi Önkormányzat elállása jogszerűtlen volt, így a szerződéses jogviszony továbbra is fennáll. A perben az I. kerület is peres fél, tekintettel arra, hogy a 2009-ben kötött siklószerződést Budavár Önkormányzata is aláírta.
Hosszú jogi vitára lehet számítani az ügyben, ugyanis még nem tűzték ki az első tárgyalási napot sem.
(Borítókép: KÖZTI Zrt.)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Meghalt Weiland Annamária
Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.
tegnap, 21:21
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
március 7., 21:00
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
március 7., 18:55
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19