Drón segítségével kaptak el a rendőrök egy bűnözőt Ercsiben

2022.05.27. 17:23
Ercsiben bujkált a hatóságok elől az erőszakos bűncselekményt elkövető férfi.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Ercsi Rendőrőrs rendőrei és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai drónos akciót tartottak 2022. május 26-án Ercsiben. Az ellenőrzés célja az utóbbi időben a településen megszaporodó illegális hulladéklerakás megelőzése, felderítése és az elkövetők elfogása − közölte honlapján a rendőrség

A művelet közben a drón kezelője arra figyelt fel, hogy a Diófa utcában lévő lakóház hátsó részéből egy férfi, észlelve a rendőrautó közeledését kiugrik, majd elszalad a telek hátsó, bokros része irányába. A drónkezelő közelítéssel és folyamatos követéssel a futó személyben felismerte az elfogatóparancs alapján körzött, 18 éves ercsi férfit.

A látottak alapján a műszer kezelője késlekedés nélkül a megfelelő helyre irányította kollégáit, akik elől a bujkáló megpróbált elfutni. Végül elfogták, megbilincselték, majd adatait ellenőrizték, és megállapították, hogy egy korábbi, felfegyverkezve elkövetett rablás miatt a férfi ellen körözés van érvényben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta

Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta

A képviselők többsége számára azonban így is elfogadható volt.

3 perce

  • Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.

március 2., 05:57

  • Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Exkluzív interjút ad a kormányfő.

március 1., 17:09

  • Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.

március 1., 18:27

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.

március 1., 17:17

  • Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.

március 1., 17:03

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.

március 1., 15:43

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

5 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.

március 1., 07:57

  • Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.

március 1., 07:11

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében

Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.

március 1., 09:31

  • Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg

Meglepő eredmény született.

március 1., 12:53

  • Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.

március 1., 08:27

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

9 órája

  • Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány

„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány

A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.

március 1., 12:31

  • Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.

március 1., 10:40

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

41 perce

  • Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben

Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben

Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.

március 1., 13:02

  • Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi

Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi

A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.

március 1., 16:55

  • Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.

2 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.

7 perce