Részegen rabolt egy kocsma mosdójában, elfogták
Ekkor a sértett jobbnak látta, ha átadja a pénze egy részét. Az agresszív fiatalember azonban tovább fenyegetőzött, így a megfélemlített időskorú újabb néhány ezer forintot vett elő. A rabló azt is elvette, majd minden előzmény nélkül bántalmazta áldozatát, akinek a verés során többek között eltört az orrcsontja − közölte honlapján a rendőrség.
A támadó ugyan elhagyta a helyszínt, de őt a kocsmában tartózkodók közül többen ismerték, így a rendőrök azonnal a keresésére indultak. A bűnelkövető megpróbált elbújni, a rendőrök három nappal később megtalálták, elfogták és őrizetbe vették.
A rablással és súlyos testi sértéssel gyanúsítható férfi ügyében a nyomozás befejeződött. A jelenleg is letartóztatásban lévő rabló ellen vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek.