![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Új burkolatot kapott a zuglói Róna utca, mintegy 1,2 kilométeres szakaszt újítottak fel
A BKK közleménye szerint a tavaly ősszel kezdődött és a napokban véget ért felújításban megújult az útpálya, illetve a buszmegállók és az Uzsoki Utcai Kórháznál lévő parkolók burkolata is. Átépültek a szegélyek, valamint a kapubehajtók csatlakozásai, emellett a megállóhelyek környezetében a járdaburkolatok is teljes szélességükben – olvasható a közleményben.
Akadálymentessé váltak a gyalogátkelőhelyek, amelyeket taktilis burkolattal és süllyesztett szegéllyel láttak el, a megfelelő megvilágítás érdekében a közvilágítás is átépült. A Gyarmat utca kereszteződésénél, valamint a Szugló utcai csomópontban új gyalogátkelőhelyek is létesültek. A teljes szakaszon irányhelyes kerékpársávokat alakítottak ki. A mellékutcából való kikanyarodást segítve a kereszteződés előtt és után parkolásgátló füleket helyeztek el.
A kommüniké szerint a felújítás miatt hat fát ki kellett vágni, azonban valamennyit pótolták: a megújult útszakaszon hatvanegy, 16-18 centiméter törzskörméretű fát telepítettek.
Az útfelújítás a Fővárosi Önkormányzat 2020–2023. évi útfelújítási programjának keretében valósult meg a Budapest Közút Zrt. megbízásából. Nyílt közbeszerzés lefolytatása után a kivitelezési munkákat a Swietelsky Magyarország Kft. végezte.