Vérvarjú támadt óvodásokra Budapesten, heten megsérültek

2022.06.03. 06:10
Vélhetően egy vérvarjú támadott meg óvodásokat Budapest XV. kerületében, aminek következtében többen is megsérültek.

Az újpalotai óvodába két mentőegységet is küldtek a támadás után. Kórházba senkit sem kellett szállítani, de a helyszínen hat gyermeket és egy felnőttet is el kellett látniuk a mentősöknek. 

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője az esetről azt mondta a 24.hu-nak: 

A rendelkezésre álló információk alapján felmerülhet, hogy itt nem fiókavédelemről van szó, hanem emberek által nevelt, agresszív »vérvarjú« állhat a háttérben.

Azt is hozzátette, hogy a vérvarjak sokan esetben már csak szórakozásként is megtámadhatják az embert.

Egyes varjaknak megtetszhet, hogy pánikszerűen menekülnek előlük az emberek, ilyenkor unalmukban, szórakozásként, szinte vadászva ránk, ijesztgethetnek bennünket. Még nagyobb baj, hogy egy-egy ilyen madártól a többiek is eltanulhatják a természetellenes viselkedést

– fogalmazott a szakember. 

Vérvarjú, vagy sem? Ez a különbség

A varjak sok esetben azért támadják meg az embert, hogy a fiókákat megvédjék, de úgy tűnik, hogy ebben az esetben nem erről van szó. Orbán Zoltán az újpalotai esettel kapcsolatban azt mondta a lapnak: a varjak abban az esetben máshogy szoktak támadni, mint ahogy az állat most tette.

A fiókáit féltő madár inkább szemből támad, jól látható módon, megadva a menekülés lehetőségét, hiszen ő sem szeretne megsérülni egy „összecsapásban”. Nagydarab, dominánsnak tetsző emberekre csap le, elsősorban férfiakra, mert őket tekinti fő veszélyforrásnak.

Ezzel szemben a „vérvarjú” általában hátulról érkezik, a fejet és a nyak környékét célozza. A célja az, hogy minél nagyobb riadalmat okozzon, valamint élelmet követeljen ki magának. A támadása pedig leggyakrabban kisebb, gyengébb célpontokra, vagyis gyerekekre, nőkre, idősekre irányul.

A vérvarjúkról, és arról, hogy mit lehet tenni ellenük egy ilyen támadás esetén, ebben a korábbi cikkünkben írtunk.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.