Fontos részletek derültek ki a magyar terrorelhárításról
A TEK személyi állományának átlag havi munkabére bruttó 756 ezer forint – tájékoztatta az Alfahírt a Terrorelhárítási Központ. A rendvédelmi szerv állományra és juttatásra vonatkozó információkat is közölt, ezek alapján
a TEK létszáma jelenleg 1279 fő, amelyből 990 fő hivatásos szolgálati jogviszonyban álló személy.
Jelezték, hogy ezen a létszámon felül vannak olyan, nyilvánosságra nem hozható létszámban és pozícióban alkalmazott személyek is, akik az operatív, titkosszolgálati feladatokban vesznek részt.
Pekó János rendőr alezredes, megbízott igazgató arról is tájékoztatta a lapot, hogy összesen 981 fő részesült hivatásos szolgálat elismerése céljából megállapított szolgálati juttatásban, tehát úgynevezett fegyverpénzben.
Mint ismert, a Terrorelhárítási Központ 2010-ben jött létre, feladata többek között az állami vezetők védelme, de olyan esetekben is gyakori a TEK riasztása, amikor a rendőrség kiemelt kockázatot jelentő, azaz fegyveres beavatkozást igénylő cselekményekre kényszerülne.
(Borítókép: A Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélozott szállító harcjárműve Budapesten 2016-ban. Fotó: Marjai János / MTI)