Több mint 300 millió forintot gyűjtött össze Iványi Gábor egyháza

KARL0255
2022.06.13. 13:16
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összesítése szerint 316 millió forintot gyűjtött össze 2021-ben az 1 százalékos felajánlásokból az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET).

Összesen 316 millió forintot gyűjtött össze az Iványi Gábor által vezetett Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) 2021-ben az 1 százalékos felajánlásokból – írja a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összesítése alapján.

A lap cikke szerint a MET így a technikai számmal rendelkező szervezetek közül az ötödik legtöbb felajánlást kapta tavaly, megelőzve egyebek mellett a Hit Gyülekezetét, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH).

A Magyarországi Metodista Egyház körülbelül 15 millió forintnyi egy százalékot gyűjtött össze.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy költségvetési csalás miatt nyomoznak a Magyar Evangéliumi Testvérközösség ellen, ami miatt Iványi Gábor panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.

A lelkész akkor azt sérelmezte, hogy mint köznevelési intézményfenntartó a 2017-re vonatkozó működési támogatás iránti igénylését a Magyar Államkincstár elutasította, amit aztán a Kúria is hatályában tartott.

Iványiék szerint a bírósági döntés a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, mivel a terhükre értékelték, hogy önhibájukon kívül nem fejeződött be ügyükben az egyházkénti elismerési eljárás.

(Borítókép: Iványi Gábor 2022. február 18-án. Fotó: Karip Tímea / Index)