Tragédia az osztálykiránduláson: meghalt egy 14 éves kislány a Balatonban
A Tények szerint az eset még vasárnap történt, amikor a budapesti kislány egy osztálykiránduláson vett részt Pálkövén. A gyerekek egy strandon fürdőztek, amikor a kislány azt kezdte el kiabálni, hogy
Nagyon fáj, nagyon fáj!
A lányt a többiek rögtön kihozták a partra, ahol nem sokkal később el is ájult. A helyszínre érkező mentők sokáig küzdöttek az életéért, és kórházba is vitték.
Lélegeztetve, életveszélyes állapotban szállítottuk kórházba
– mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Tényeknek. Bár az orvosok küzdöttek az életért, a kislány hétfőn hajnalban végül meghalt.
A helyiek azt mondták, hogy a kislánynak súlyos egészségügyi problémái voltak, szívbeteg volt és „légúti elégtelenséggel” is küzdött. A tinédzser versenyszerűen gimnasztikázott, és komoly eredményei voltak a sportágban. Egy orvosszakértő azt mondta a haláláról: nem valószínű, hogy azt a fulladás okozta volna.
Lehet, hogy az váltott ki egy olyan folyamatot, ami aztán a halálhoz vezetett, de alapvetően ez nem tipikus vízbefulladás
– mondta Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő.
A kislány osztálytársai közül ketten sokkot kaptak, a gyerekeknek most pszichológus segít feldolgozni a történteket. Osztálytársai és tanárai később egy fa ültetésével szeretnének megemlékezni róla.