Felesége új párjának kocsijára helyezett csőbombát, felmentették

2022.06.16. 17:23
Nem jogerős ítéletével felmentette a bíróság azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy működésképtelen csőbombát helyezett volt felesége párjának gépkocsijára – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A közlemény szerint a férfival szemben alkalmatlan eszközzel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntette miatt indítottak eljárást.

Az ügyészség azzal vádolta a villanyszerelőként dolgozó férfit, hogy csőbombát készített és azt felszerelte volt felesége új párjának kocsijára, azért, hogy megölje őt, mert a férfit hibáztatta válásuk miatt.

A bíróság csütörtökön bizonyítékok hiányában felmentette a vádlottat. Indoklásuk szerint nem volt pontosan megállapítható az elkövető személye, hogy ki készítette a bombát és az sem, hogy ki helyezte fel a gépkocsi aljára, továbbá az elkövetés ideje és helye is kérdéses maradt.

A vádlott az eljárásban következetesen tagadta az elkövetést, és indítéka sem volt bizonyítható. Hangsúlyozták: a férfi nem állt haragban sem volt feleségével, sem annak párjával, ezt a tanúvallomások is alátámasztották.

A bíróság arra is kitért, hogy a szakértői vélemények szerint a csőbomba működésképtelen volt, azonban a szerkezet a hozzá készített detonátor működésbe hozatalával megfelelő körülmények között alkalmas lett volna az emberi élet kioltására.

Az ítélettel szemben az ügyészség fellebbezett, így az nem jogerős.