Bocsánatot kértek a sofőr fiai a buszban felejtett kislány gyászoló családjától
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, június 7-én, kedden életveszélyes állapotban mentőhelikopter vitt kórházba egy négyéves kislányt, akit egy gyermekeket szállító kisbuszban felejtettek Tomajmonostorán, és csak délután találtak rá. Az ügyben eljárást indított a Karcagi Rendőrkapitányság, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt.
Az Országos Mentőszolgálat a történtekről azt írta, hogy „a mentők helyszíni ellátás után egy négyéves kislányt szállítottak életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel kórházba”. A kislányt intenzív osztályon ápolták, három nappal később, pénteken azonban szomorú hír érkezett, ugyanis meghalt a tomajmonostorai buszban felejtett kislány.
Az ügyben meggyanúsított sofőr fiai felkeresték a kislány szüleit, hogy kifejezzék részvétüket, és bocsánatot kérjenek tőlük – írja a Blikk.
A lány halálának körülményeit továbbra is a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja, foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés vétség miatt, szakértők bevonásával folytatják az eljárást.
A lapnak dr. Györei Péter ügyvéd elmondta, hogy 1–5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik majd a vétkest. A jogász szerint szép gesztus, hogy bocsánatot kértek a sofőr fiai. Véleménye szerint a bírósági eljáráson enyhítő körülménynek számíthat, ha az elkövető maga is bocsánatot kér a családtól.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.