![Leporolt akták](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/leporolt_aktak.png)
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=rfrlmvqmax&fastid=gghsqllktxqyognjopjddfbzhklp&nc=0)
Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a megalapozott gyanú szerint a nő férje szerelmi viszonyt folytatott a sértettel, amiről a nő tudomást szerzett, féltékenységének pedig többször is hangot adott.
Az asszony június 18-án délután egy Szabolcs megyei házban a férjét és a sértettet az ágyban találta.
A nő ütni kezdte riválisát, majd egy hamutartóval fejbe vágta öltözködő férjét, aki elmenekült a helyszínről. A nő ezután folytatta a másik nő bántalmazását, majd puszta kézzel megfojtotta. A sértett a helyszínen meghalt.
A bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy az egyébként büntetlen előéletű gyanúsított szabadlábra helyezése esetén megnehezítené a bizonyítást, az eljárásban részt vevő tanúkat és más személyeket befolyásolná, ezért elrendelte letartóztatását.
A végzést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM