Megvan a Jakab Péter által Potocskáné ellen kezdeményezett etikai eljárás eredménye

2022.06.24. 12:31
A Jobbik Etikai és Fegyelmi Bizottsága megtárgyalta Jakab Péter beadványát, és döntött a Potocskáné Kőrösi Anita ellen kezdeményezett eljárás ügyében.

A Jobbik pénteki közleményéből kiderült: Jakab Péter 2022. június 1-jén kezdeményezett etikai eljárást Potocskáné Kőrösi Anita, a párt elnökhelyettese ellen. Az érintetteket írásban nyilatkoztatták és személyesen is meghallgatták.

A vizsgálat után a Jobbik Etikai és Fegyelmi Bizottsága egyhangúlag úgy döntött, hogy a panasz tárgyává tett cselekmények nem minősülnek etikai vagy fegyelmi vétségnek, így a Bizottság az eljárás megszüntetéséről döntött

– olvasható a párt friss közleményében.

Azt is hozzátették: bár az Etikai Bizottságnak nincsen hatásköre büntetőjogi kérdésekben döntést hozni, de jogi véleménye szerint az eljárás alá vont elnökhelyettes semmilyen bűncselekményt nem követett el az eljárásával, ilyenre utaló körülmények nem merültek fel.

Jakab Péter még a Jobbik elnökeként jelentette be május 30-án a közösségi oldalán, hogy feljelentést tesz hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés kísérlete miatt, egyúttal a párt etikai bizottságánál kezdeményezi elnökhelyettese, Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból.

Kapcsolódó
Jakab Péter kizárná a Jobbikból a saját helyettesét, feljelentést is tesz

Jakab Péter kizárná a Jobbikból a saját helyettesét, feljelentést is tesz

Május elején még úgy tűnt, hogy együtt vezetik majd a pártot.

„Potocskáné Kőrösi Anita az elmúlt években végzett gazdasági, szakmai munkájával kiérdemelte a feltétlen bizalmamat. Ezért jelöltem őt elnökhelyettesemnek a Jobbik tisztújításán. Aztán történt valami. Nem tudom, mi, csak azt, hogy a bizalmamat élvező ember hirtelen a távollétemben úgy dönt, elnöki jogkört ragad magához, semmibe veszi a törvényeket, és mint elefánt a porcelánboltban elkezd törni-zúzni” – indokolta feljelentését Jakab Péter, aki szerint Potocskáné Kőrösi Anita csődbe vinné a pártot.

Június 8-án már arról tájékoztatott Jakab Péter, hogy lemondott a pártelnöki tisztségről. Állítása szerint vele nem tud együtt dolgozni a Jobbik elnöksége.

A párt később közölte: az elnöksége tudomásul vette és elfogadta a lemondást, továbbá arról döntöttek, hogy a közeljövőben – július 2-án – tisztújítást írnak ki, mely során új elnököt választ majd a tagság.

A tisztújításig Potocskáné Kőrösi Anita ügyvezető elnökként, valamint Lukács László György, Kvárik Anita, Ander Balázs, Z. Kárpát Dániel, Dudás Róbert és Magyar Zoltán alelnökök irányítják tovább a pártot.

Az elnöki tisztségért hárman indulnak: Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai parlamenti képviselője, Ander Balázs, a Jobbik alelnöke és Földi István, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei politikusa, Kocsord korábbi polgármestere. Jakab Péter lemondásáról és a jelöltekről itt írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Kik vezetik most a Jobbikot, kiből lehet pártelnök?

Kik vezetik most a Jobbikot, kiből lehet pártelnök?

Puccsisták és jakabisták küzdenek egymással.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Halálos áldozatot is követelt a tűz az év utolsó napján

Halálos áldozatot is követelt a tűz az év utolsó napján

Lakástüzek, autóbalesetek, balul elsült tűzijátékok adtak rengeteg feladatot a lánglovagoknak.

január 1., 08:59

  • Belföld
Zacher Gábor: A petárdázás minden évben áldozatokat szed néhány ujj formájában, de van, aki a szemét robbantja ki

Zacher Gábor: A petárdázás minden évben áldozatokat szed néhány ujj formájában, de van, aki a szemét robbantja ki

Tényleg belefulladunk az alkoholba és az egyéb szerekbe az ünnepekkor?

2024. december 31., 15:50

  • Belföld
Csak bizonyos esetekben lesz fizetős a személyi igazolvány

Csak bizonyos esetekben lesz fizetős a személyi igazolvány

A legtöbb esetben ingyenes marad az igénylés.

január 1., 08:47

  • Belföld
Mégis bejelentkezett éjfélkor a köztársasági elnök, ahogy Orbán Viktor is

Mégis bejelentkezett éjfélkor a köztársasági elnök, ahogy Orbán Viktor is

A beszéd viszont tényleg elmaradt.

január 1., 08:07

  • Belföld
Régi vidám szilveszterek emlékére: így búcsúztatták a Magyar Televízióban az óévet

Régi vidám szilveszterek emlékére: így búcsúztatták a Magyar Televízióban az óévet

A tavalyi jobb volt! Így kommentálták legtöbbször a nézők a múlt század második felében a Magyar Televízió szilveszteri műsorát.

2024. december 31., 16:00

  • Belföld
Most kiderül, melyik politikus tudott nagyot dobni az év utolsó hónapjában

Most kiderül, melyik politikus tudott nagyot dobni az év utolsó hónapjában

Orbán Viktor és Magyar Péter is jól teljesített, de volt egy meglepetésember.

január 1., 07:57

  • Belföld
Magyar Péter: Életünk meccsére készülünk

Magyar Péter: Életünk meccsére készülünk

A Tisza Párt elnöke megtartotta újévi beszédét.

január 1., 00:23

  • Belföld
Emberöléssel végződött a 2024-es év Csepelen

Emberöléssel végződött a 2024-es év Csepelen

Anya-lánya konfliktusból lett gyilkosság.

január 1., 08:23

  • Belföld
Ónos szitálás és hószállingózás is lehet 2025 első napján

Ónos szitálás és hószállingózás is lehet 2025 első napján

Akár mínusz 2 fok is lehet napközben.

január 1., 07:57

  • Belföld
Így tömegközlekedik az ország szilveszterkor és az új év első napjaiban

Így tömegközlekedik az ország szilveszterkor és az új év első napjaiban

Több változásra is készülhetnek az utasok.

2024. december 31., 07:21

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc önkritikát gyakorolt az év utolsó napján

Gyurcsány Ferenc önkritikát gyakorolt az év utolsó napján

Egy, az árvíz elleni védekezéskor készült fotója ihlette meg a volt miniszterelnököt.

2024. december 31., 15:26

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbánnal szemben most orbán mutatja magát megoldásnak

Gyurcsány Ferenc: Orbánnal szemben most orbán mutatja magát megoldásnak

Újévi fogadalmairól írt a DK elnöke.

január 1., 10:51

  • Címlapon
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt

Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt

Néhány állam óriási bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.

2 órája

  • Címlapon
Kegyetlen gaztevőktől hemzseg a rendőrség szégyentablója

Kegyetlen gaztevőktől hemzseg a rendőrség szégyentablója

Ezek a bűnözők kerültek a toplistás körözöttek közé.

3 órája

  • Címlapon
Meghalt a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

Meghalt a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

Nem tudták megmenteni az életét.

3 órája

  • Belföld
Miskolcon és Nyíregyházán születtek az új év első babái

Miskolcon és Nyíregyházán születtek az új év első babái

Egy perccel éjfél után született Szófia és Milán.

január 1., 10:20

  • Belföld
Több mint 30 ügyben indított vizsgálatot idén az Integritás Hatóság, 171 milliárd forint EU-s forrást érintenek

Több mint 30 ügyben indított vizsgálatot idén az Integritás Hatóság, 171 milliárd forint EU-s forrást érintenek

Az elnök szerint a hatóság egyelőre nem tudja ellátni azt a feladatát, amiért létrehozták.

2024. december 31., 08:03

  • Belföld
Fehérbe borulhat a szilveszter, 15 fokkal hidegebb lesz, mint tavaly ilyenkor

Fehérbe borulhat a szilveszter, 15 fokkal hidegebb lesz, mint tavaly ilyenkor

Az ország felére kiadták a figyelmeztetést.

2024. december 31., 06:01

  • Belföld
Itt a lista arról, melyik vármegyében a legboldogabbak az emberek

Itt a lista arról, melyik vármegyében a legboldogabbak az emberek

Nógrádban vélhetően ez a rangsor sem csal majd mosolyt az arcokra.

2024. december 31., 10:06

  • Belföld
Olyan politikai montázzsal állt elő Orbán Viktor, amitől mindenkinek eláll a szava

Olyan politikai montázzsal állt elő Orbán Viktor, amitől mindenkinek eláll a szava

A miniszterelnök szokatlan módon jelentkezett.

2024. december 31., 11:45

  • Belföld
Durva videóval adott ki részletes figyelmeztetést a rendőrség

Durva videóval adott ki részletes figyelmeztetést a rendőrség

Sok baleset történhet, ha nem vigyázunk.

2024. december 31., 08:36

  • Címlapon
Megszólalt a Till Tamás megölésével gyanúsított F. János felesége

Megszólalt a Till Tamás megölésével gyanúsított F. János felesége

Úgy tudni, a nő nagyon rossz lelkiállapotban van.

2 órája

  • Belföld
Az év utolsó napján is áldozatot követelt a tűz, ezúttal Zala vármegyében

Az év utolsó napján is áldozatot követelt a tűz, ezúttal Zala vármegyében

Meghalt egy ötvenes éveiben járó férfi.

2024. december 31., 10:43

  • Belföld
Örülhetnek a tanárok és a nyugdíjasok, ennyivel emelkedik juttatásuk 2025-től

Örülhetnek a tanárok és a nyugdíjasok, ennyivel emelkedik juttatásuk 2025-től

Megjelent a Magyar Közlöny a friss számokkal.

2024. december 31., 11:57

  • Címlapon
Minden titkot elárult Vlagyimir Putyin legfőbb riválisa

Minden titkot elárult Vlagyimir Putyin legfőbb riválisa

Alekszej Navalnij mindenbe beavatja olvasóját.

2 órája

Neked ajánlott