Mindkét lábára lebénulhat a fővárosi házomlásban megsérülő táncos
Az Aradi utca és Jókai utca sarkán lévő ötszintes épület tetejéről indult az omlás, a homlokzati fal és tetőszerkezet elemei hullottak az utcára, az éppen arra járó gyalogosokra és az utcán parkoló autókra. Neve elhallgatását kérő informátorunk több furcsaságra is felhívta a figyelmünket az incidens után.
A balesetben többen megsérültek, egyiküket a Fókusznak sikerült utolérnie. Azt mondta, barátnőjével az Operettszínház táncosai, és hétfőn pont ott sétáltak, ahol a szerencsétlenség történt. A férfi könnyebben sérült, a párját viszont súlyos állapotban vitték kórházba a mentők.
A barátnőm fejsérülését elvileg stabilizálták, de a gerincveleje is megsérült, lehet, hogy lebénul mind a két lába
– nyilatkozta megtörten a Fókusznak Babácsi Benjámin, aki azt is elárulta, hogy a por leülepedése után a törmelékek alatt, eszméletlenül találta meg Nikolettet.
A baleset miatt végül négy embert kellett kórházba szállítani. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál elmondta: hárman könnyebben sérültek, ők zúzódások és sebek miatt szorultak ellátásra. A homlokzatát veszítő épületben – ahol több mint 200 ember él – az áramot minden bizonnyal ki kell kapcsolni. A statikus szerint egyelőre nem tudnak visszamenni a lakók. Aki kéri, annak megpróbálnak szállást keríteni, nyilatkozta Terézváros polgármestere, Soproni Tamás.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.