Három év után újra beszédet mond Orbán Viktor Tusnádfürdőn
További Belföld cikkek
- Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor a Patriótának az uniós csúcs előtt
- Gyermekvédelmi akciót hajtott végre a rendőrség, 72 elkövetőt fogtak el
- Razziát tartott a rendőrség a III. kerületi Ezüsthegyen
- Valaki egymillió forintért rendelt magának egy ételfutárcégtől Magyarországon
- Hack Péter a Till Tamás-gyilkosságról: Az is érdek, hogy valóban az elkövetőt vonják felelősségre
Utoljára 2019-ben tartottak itt szabadegyetemet, hiszen a koronavírus-járvány miatt a 2020-as és a tavalyi tusnádfürdői tábor is elmaradt. „De egy olyan rendezvénynek, mint Tusványos, folytatódnia kell” – fogalmazott most Németh Zsolt.
A fideszes politikus, aki a Tusványosi szenátus társelnöke is, az ATV-nek elmondta: a mostani rendezvény mottója azt tükrözi, hogy „vannak örök értékek az emberi életben, és a politikának ezeket kell követnie. Másrészt pedig vannak olyan intézmények is, amelyek hosszú életűek, egyfajta rendszerváltó intézménynek lehet tekinteni most már Tusványost. Reméljük, ha nem is örök, de nagyon hosszú életű lesz” – jelentette ki Németh Zsolt.
A miniszterelnök 2014-es tusnádfürdői beszéde lett az egyik legemlékezetesebb, amikor az „illiberális demokráciáról” értekezett. Ez rendkívül nagy politikai vihart kavart, és nemzetközi színtéren is komoly visszhangja volt.
A legutóbb, 2019 júliusában Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Szabadegyetemen a miniszterelnök beszédéből az derült ki: az illiberális politika helyes, csak más szót kellene kitalálni helyette. Három éve Orbán Viktor a következőket hangsúlyozta:
1990-ben liberális, 2010-ben nemzeti rendszerváltás történt, az új rendszert kőműveskanállal és karddal a kézben kellett kiépíteni. Az a jó, hogy az elmúlt 30 év mögöttünk van és nem előttünk.
Liberális demokráciában nem lehetett a 2010 előtti bajokat kezelni, a demokráciára és piacgazdaságra igent mondtak, a társadalmat viszont máshogy kellett szervezni. Az illiberális rendszer lényege a keresztény szabadság megvédése.
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2019. július 27-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)