Pártai Lucia: Senki se maradjon az autóban a kánikulában, lehúzott ablaknál is lehet hőgutát kapni
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
„Csütörtökön Magyarországon volt a legmelegebb a Kárpát-Medencében. Azt azonban fontos megemlíteni, hogy ha az áramlás tartósan déli, akkor mindig melegebb az idő” – nyilatkozta az Indexnek Pártai Lucia, az eumet.hu vezető meteorológusa.
A szakértő elmondta, hogy Nyugat-Európa fölött éppen légörvény van, ahol heves zivatarok is előfordulnak.
Arra a kérdésre, meddig maradhat velünk ez az idő, Pártai Lucia azt válaszolta, hogy ebből a szempontból a most szombati gyenge front két-három fokos enyhülést hoz, de így is megmarad a melegfront.
Viszont jövő szerdára, azaz július 6-ra az akkor átvonuló hidegfront hatására várhatóan érkezik egy érdemi frissülés, amikorra az ilyenkor elvárható, 25 és 29 fok között alakul a hőmérséklet
– tette hozzá. A meteorológus szerint ebben az időben az időseknek mindenképp ajánlott a kevés mozgás, de ajánlott a vizes ronggyal vagy zsebkendővel történő folyamatos hűtés is a homlokon vagy a csuklón.
Pártai Lucia a védekezéssel kapcsolatban elmondta: ilyenkor érdemes, akár kevesebb vízzel, de minél többet zuhanyozni. A szakértő azt is hangsúlyozta, hogy senkit se hagyjunk az autóban, mert lehúzott ablak mellett is lehet hőgutát kapni a jármű belsejében.
Meghosszabbították a hőségriasztást
Hétfő éjfélig hosszabbította meg Müller Cecília országos tiszti főorvos a hétfő óta tartó, eredetileg csütörtök éjfélig elrendelt legmagasabb szintű, harmadfokú hőségriasztást.
A hőség veszélye miatt péntekre Budapestre, valamint Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére adta ki a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.
Az ország nagy részén másodfokú, továbbá két megyére – Vas és Zala – elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt. Emellett az ország nagy részére zivatarveszély miatt is adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Az előrejelzésben azt írták: pénteken, július elsején kezdetben csak kevés fátyolfelhő zavarja a napsütést. A késő délutáni óráktól a Dunától keletre már szórványosan előfordulhat zápor, zivatar.
Este hidegfront érkezik, amelynek hatására átmenetileg a nyugati megyékben megnövekszik a felhőzet, ekkor már ott fordulhat elő zápor, zivatar.
A zivatarok mellett elsőfokú figyelmeztetést a hőség miatt hét megyére adtak ki:
- Borsod-Abaúj-Zemplén,
- Heves,
- Pest,
- Fejér,
- Bács-Kiskun,
- Tolna,
- Baranya.
Csütörtökön is megdőlt a melegrekord, meghosszabbították a vörös kódot
Az Országos Meteorológiai Szolgálat közösségi oldalán közzétett bejegyzés szerint csütörtökön is megdőlt a melegrekord. Mostanáig a június 30-án mért legmagasabb hőmérséklet 38,9 Celsius-fok volt, amelyet 1950-ben Pécsen regisztráltak.
Ezúttal Berettyóújfaluban volt a legmelegebb, ahol 39,6 fokig emelkedett a hőmérséklet.
A kánikula miatt a kormány meghosszabbította a június 27-én, hétfőn életbe léptetett vörös kódot, amely valamennyi szociális intézmény számára kötelezővé teszi a hajléktalan vagy bajba jutott emberek fogadását.
A vörös kód célja egyrészt az, hogy felhívja a társadalom figyelmét a rendkívüli helyzetre, valamint a speciális eljárásrend alatt a szociális szektorban a diszpécser jelzése alapján minden szociális intézménynek fogadnia kell a hajléktalanokat attól függetlenül, hogy kiknek nyújtanak szolgáltatást.
Nagyon fontos, hogy ha valaki bajba jutott hajléktalan embert lát, hívja a regionális diszpécserszolgálatot, amely a jelzések alapján azonnal tud intézkedni. Amennyiben fennáll az életveszélyes állapot lehetősége, akkor tárcsázzák a 112-es segélyhívó számot
– hívta fel a figyelmet Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
Egyre több helyen van vízhiány az országban
Ahogy arról lapunk is beszámolt, az ország több településén is egyre nagyobb a vízhiány. Az egyik legsúlyosabban érintett térség Pest megye, az ezzel kapcsolatos helyszíni riportunk ide kattintva érhető el.
Solymáron a helyzet már odáig fájult, hogy operatív törzset hoztak létre a helyzet kezelésére, melyről a térség fideszes országgyűlési képviselője, Menczer Tamás számolt be.
„Az operatív törzs Solymáron egész nap ülésezett, és körvonalazódik egy megoldás a vízhiány enyhítésére” – jelentette be Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője Facebook-oldalán csütörtök este.
Mint mondta, a problémát az okozza, hogy a kánikulában megnövekedett fogyasztás miatt a tározók nem tudnak feltöltődni, a víz elfogy, így egyes területekre nem jut, kevés jut, vagy egyáltalán nem jut.
Egész nap egyeztettünk a szakemberekkel, akik arra jutottak, hogy a tározók feltöltését segíteni kell, vízszállító autókkal fogjuk ezt megtenni. Két, nyolc köbméteres autó. Gyakorlatilag most elkezdi ezt a munkát, így a szakemberek becslése és várakozása szerint reggelre annyi vizet lehet felhalmozni a különböző tározókban, hogy a várakozások és a reménységek szerint ott is lesz víz holnap reggel, ahol már napok óta nincs
– fogalmazott videójában a politikus, hozzátéve, hogy ez a víz persze a megnövekedett fogyasztás miatt szintén elfogyna, de hogyha ezek az autók folyamatosan dolgoznak és járják az útjukat és a töltést folyamatosan végzik, akkor bízhatnak abban, hogy ilyen vízhiány, ami az elmúlt napokban kialakult, talán nem lesz.
A helyzet kezelésében Budapest is támogatást nyújt: Karácsony Gergely főpolgármester bejelentése szerint ugyanis a főváros egy-egy köbméteres, mintegy ötezer litert tartalmazó lajtos kocsit bocsátott a vízhiánnyal küzdő Solymár és Szentendre rendelkezésére.
(Borítókép: Pártai Lucia. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)