Köves Slomó: Orbán Viktor nélkül nem tartana itt a zsidó közösség

Hogyan lett Önből rabbi?

11-12 éves koromban volt az életemben egy váltás, ami nagyjából a rendszerváltozás idejére esett. Szerintem az én érdeklődésem magának a korszaknak is köszönhető, hiszen korábban teljesen tabutéma volt a zsidóság. 

A másik dolog pedig a hit. A létezés nagy kérdései, amelyek általában egy tizenévest nem nagyon szoktak érdekelni, engem nagyon vonzottak. 11 éves voltam, amikor elkezdtem járni vasárnaponként zsidó hittanra, ezen keresztül jutottam el életemben először Izraelbe. És amikor visszajöttem, megismertem Oberlander Baruch rabbit – utána már gyors léptekkel haladtam előre. Majd 13 évesen Izraelbe utaztam egy Jesivába, Talmud-iskolába.

Ha a rabbiságot karrierként meg lehet közelíteni, akkor meg tud fogalmazni egy pillanatot, amikor érezte a fordulópontot az életében?

A Chábád Lubavics ortodox vallási mozgalom, amelynek magam is tagja vagyok, és amelyet leginkább a nyitottságáról és a közösségi missziójáról ismernek, valójában egy mély vallásfilozófiai iskola. Ennek tanításait közel 300 év és annak több mint 2000 kiadott műve foglalja össze. Maga a filozófiai iskola azt tanítja, hogy minden ember kötelessége, lehetőségeihez mérten, személyesen is elmélyülni a legmélyebb filozófiai tanokban. Engem mindig nagyon érdekelt a filozófia, tulajdonképpen maga ez vezetett a valláshoz. Úgyhogy azt hiszem, ez fogott meg igazán. Izraelben az iskolában 13-14 éves koromtól napi 3-4 órát filozófiával foglalkoztunk.

Mielőtt jöttem Önhöz, több embertől is hallottam: állítólag minden napját reggel fél ötkor kezdi filozófiával.

Ez igaz, minden reggel negyed ötkor kelek. Majd fél öttől fél hatig felkészülök a napi Talmud-órámra. Aztán fél hattól fél hétig van egy tanulópárom, akikkel évek óta együtt tanulunk. Azt hiszem, ezek az órák a legszebb részei a napjaimnak.

Ha a Chábád Lubavics mozgalmat, amit Ön vezet, és azon belül a magyarországi részt közép-kelet-európai szinten vizsgáljuk, mennyire erős a magyar mozgalom?

Azt gondolom, hogy kiemelkedő, de ennek van egy tőlünk független előfeltétele is. Magyarországon vannak zsidók. Szlovákiában, Lengyelországban, Horvátországban és gyakorlatilag mindenhol a környező országokban vannak Chábád rabbik, de Magyarországon lényegesen több zsidó él.

Ettől függetlenül azt gondolom, ha az olyan országokkal is összehasonlítjuk magunkat, ahol szintén sok zsidó él – mint például Franciaország, Németország –, ugyancsak nincs szégyellnivalónk. Egy teljes intézményrendszer működik az égiszünk alatt Magyarországon: óvodától egyetemig, szociális intézmények, étterem és még sok minden, nem is beszélve a több mint 10 zsinagógáról. Ez az aktivitás és intézményszám sok ezer embert vonz be ilyen vagy olyan formában, és az elérés egyre növekszik. 

Nagyon erős a közösségi aktivitásuk. Vannak olyan rabbik, akiknek több a követőjük, mint egyes politikusoknak.

Igen, ami egy óriási dolog. Már esettanulmányként is érdekes lehetne. Vannak olyan közösségi, vallási események, amelyeket félmillióan néztek meg Megyeri Jonatán online bejelentkezése során. Ebben számomra az a legérdekesebb, hogy a nézők nagy része valószínűleg nem zsidó. Ez többek között annak is jele, hogy mekkora érdeklődés van a kultúránk iránt.

Az emberek keresik annak a lehetőségét, hogyan tudnának bekapcsolódni egy autentikus közösségi életbe, ahol kapnak közösségi és spirituális szinten is valamit. Mindezt olyan korban, amikor a hagyományos tradicionális vallási értékek már sokadszorra avíttnak és irrelevánsnak lettek nyilvánítva. Én azt tapasztalom, hogy ebben van most egy visszacsapás. Ha világszinten nézzük a mozgalmunkat, akkor Amerikában is expanzió látszik. Az ember alapvetően spirituális lény, és folyamatosan keresi a kapcsolódási pontokat.

A csökkenő antiszemita trendek háttere

Ezzel a nyitottsággal csökkenthető az antiszemitizmus is?

Azt gondolom, hogy ez pozitívum az antiszemitizmus terén is, ezt empirikusan is tapasztaltam. De azt nem gondolom, hogy ezzel végleg eltüntethető lehet – ugyanakkor sok esetben ez sokkal hatékonyabb fegyver, mint a bunkósbot.

Az antiszemitizmus létezésének értelmezése már narratíva lett a politika minden szegletében. A nemzetközi politikában a baloldali és a jobboldali pártok is máshogy értelmezik az antiszemitizmust. Segítene ebben eligazodni? 

Tény, hogy ma már ebben is érvényt szerez a végtelen polarizáció. Bal- és jobboldali véleményformálók hajlamosak a másik oldal „antiszemitizmusát” kiszúrni, a „sajátról” pedig nem tudomást venni. Vannak, akik az antiszemita nézetek magas fokú magyarországi elterjedtségét, mások meg az antiszemita gyűlöletcselekmények alacsony magyarországi és magas nyugat-európai számait emelik ki.

Mint a viccben: „Jön a rabbihoz a Grün, és elmondja, hogy a Kohn micsoda egy gazember. Erre a rabbi azt mondja: igazad van, Grün. Ezután bejön a Kohn a rabbihoz, és elmondja, hogy a Grün micsoda gazember. Erre azt mondja a rabbi, hogy igazad van. Később megkérdezi a rabbitanonc, aki ott ült végig, hogy rabbi: hogyan lehet igaza mindkettőnek? Erre a rabbi azt mondja: tudod mit? Neked is igazad van”.

Az igazság ebben a kérdésben az, hogy egy kicsit mindenkinek igaza van. Ha csinálunk Magyarországon egy szociológiai kutatást, ahol megkérdezzük az emberek véleményét a zsidókról, akkor nagyobb arányban jön ki, hogy az emberek antiszemita nézeteket vallanak, mint mondjuk Franciaországban.

A másik oldalról viszont, ha azt nézzük, hogy a zsidók milyen mértékben tapasztalnak antiszemita incidenseket Magyarországon, azt látjuk, hogy a mértékeket nem lehet összehasonlítani, hiszen ezreléke itt ez a szám annak, mint mondjuk Franciaországban. Így lehet igaza mindkét oldalnak.

Mi ennek az igazi oka?

A többségi társadalom Franciaországban feltehetőleg nem vall szélsőséges nézeteket. Vagy legalábbis megtanulta, hogy azokról „nem illik” egy közvélemény-kutatásban számot adni. Viszont van egy kisebbség, amelynek van egy erőszakos magja, ezek leginkább az iszlám fundamentalisták, akik miatt a mindennapok szintjén is szenvednek az ottani zsidók. Magyarországon ez hála istennek nincs.

Egyébként Németországban nem csak iszlamisták az erőszakos antiszemitizmus elkövetői. Sajnos a német neonácik is komoly problémát jelentenek. A dolog tehát lényegesen összetettebb, mint hogy egyszerűen az iszlamista antiszemitizmussal elintézzük a gyűlöletcselekmények rettentően magas számát.

A magyar kormány természete

Az antiszemitizmus kezelésében hogyan értékeli a magyar kormány munkáját?

Az egy óriási eredmény, hogy lassan hazánk az egyetlen hely Európában, ahol nem kell mindennapos túlélési stratégia, ha zsidóként akarsz élni. Ezt értékelnünk kell, és ebben nagy szerepe van a kormányzat mostani politikájának és a zsidó közösségekkel való aktív együttműködésnek. Azt hiszem, itt külön ki kell emelnem a Tett és Védelem Alapítvány lassan egy évtizedes szakmai tevékenységét.

A kormányt napjainkban gyakran támadják azzal, hogy egy Horthy-restaurációt csinál, ami talán az előbbi kijelentésekre más árnyékot vet.

Ez egy nehéz kérdés. Hiszen az egyik oldalról minden konzervatív közösség lényege, hogy keresi a folytonosságot a múlttal. Na most egy olyan történelmű országban, ahol gyakorlatilag alig lehet a folytonossághoz szükséges, makulátlannak feltüntethető pozitív példaképeket megtalálni, ez különösen nehéz. A múlt példaképeit keresve tehát nem lehet az a hozzáállás, hogy itt mindenki persona non grata. Így valamilyen csipesszel kell megtalálni azokat a személyiségeket, akiket fel lehet mutatni példaképként, úgy, hogy közben azt is elmondjuk, ha életük egyes szakaszai nem méltók egy példaképhez. De az ilyen természetű viták más országokban is megvannak.

Viszont azt gondolom, hogy a 2010-es évek elején volt egyfajta irány a Fidesz részéről, hogy változtasson azon a gyakran reflexió nélküli, egyoldalú történelemszemléleten, amelynek képviseletét – még a kádári hagyományokat hordozva – a napi politika alakításába is becsatornázta az úgynevezett „haladó értelmiség”. A törekvéssel részben még azonosulni is tudok, persze azzal a kitétellel, hogy nem szerencsés, ha átesünk a ló túloldalára, de a reflexiómentesség ugyanúgy megmarad. Ugyanakkor, azt hiszem, ez a téma az utóbbi 5-6 évben egyre kevésbé van napirenden, és ennek örülök. Nekem is voltak olyan pillanatok a 2010 utáni időszakban, amikor diszkomfortosan éreztem magam.

Voltak ilyen pillanatok?

Voltak, de ezt nem keverném az antiszemitizmussal. Mondjuk például, amikor Csurka István temetésén kormánytagokat láttam, akkor nem állítom, hogy nem éreztem magam rosszul. Ettől még nem gondolom, hogy ezek a kormánytagok antiszemiták lennének, de Csurka személye az antiszemitizmus jelképe volt a kilencvenes években, és ma sem lehet ettől függetleníteni.

Sokszor jelenik meg konzervatív konferenciákon. Ez mennyire köszönhető annak, hogy ortodox rabbi, és így a hagyományőrzés értelemszerűen Önnek is lételeme?

Egy rabbi számára a közösség vezetése nem jelenthet mást, mint a zsidó értékek és érdekek képviseletét. A cél megteremteni a zsidó közösség biztonságát, vallási és közösségi életének kereteit. A tradíciókövető zsidóság filozófiája az, hogy ezeknek a céloknak az elérése érdekében a közösség vezetőjének minden esélyt meg kell teremtenie a mindenkori hatalommal való együttműködésre. Nekünk nincsenek politikai céljaink. Csakis a zsidóság a célunk.

Az pedig, hogy egy ortodox rabbi értékválasztása sok tekintetben egybecseng a konzervatív értékekkel, egy másik dolog. Vannak így olyan életvezetési vagy akár közéleti értékválasztási kérdések, amelyekkel könnyebb azonosulni, de mindegy, hogy Magyarországon milyen kormányzat lenne, nekem az lenne a feladatom, hogy megtaláljam a kapcsolódási pontokat.

A mostani kormánnyal azért ez elég jól sikerült.

Nem sikerült rosszul, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene minden alkalommal alaposan végiggondolnom, hogy ebben az együttműködésben mi a felelősségteljes eljárás.

Közéleti kérdésekben elég sokszor megnyilvánul, ennek akkor ez az oka?

Egy olyan országban, ahol – a zsidóság történelmi szerepéből adódóan is – egy rabbi jelentős közéleti figyelmet kaphat, ott kötelességem ezt lehetőségként kihasználni abból a célból, hogy a zsidó vallás mély, a mai napig is releváns tanításainak hangot adjak, hogy a gazdag zsidó kultúra univerzális értékeire felhívjam a figyelmet. 

Orbán Viktor mint politikus

Milyen gyakran beszél a miniszterelnökkel?

Három-négy óránként. (nevet) Viccelek. Nem az a jellemző, hogy napi kapcsolatban vagyunk, de azt hiszem, nem lehetek elégedetlen azzal a kiemelt figyelemmel, amit a miniszterelnök és a környezete részéről élvezek. Abból indulok ki, hogy ez csak másodsorban szól a személyemnek, elsősorban annak a közösségnek és azoknak az értékeknek, amelyeket képviselek. Egész biztos, hogy a kormányfő és a kormányzat nyitottsága és támogatása nélkül a vallási élet, az oktatás, a közösségi élet területén sokkal kevesebb lehetőség adódna az újjáéledő magyar zsidó közösségnek. 

Hogyan értékeli Orbán Viktor politikai szerepét, sikereit? 

Személyes percepcióm, hogy azon kevés emberek egyike, aki a világról alkotott elmélyült reflexióit praktikus, gyakorlatias cselekvéssel tudja következetesen összekapcsolni. Ez az adottság egy személyiségen belül nem mindennapos. Ez bizonyára nagy áldás neki.

Az már más kérdés, hogy éppen emiatt hatalmas lehet a rá nehezedő nyomás és az általa vitt felelősség. Ahogy Salamon király mondja a példabeszédében: Királyok és vezetők szíve Isten kezében. Bízom benne, hogy ez a bizonyos isteni kéz mindig megtalálja a szívéhez vezető utat. 

A beszélgetéseink nyomán az a benyomásom, hogy a zsidóság, mint ethosz, átlagon felül érdekli. Sokkal többet tud erről a közösségről és kultúráról, mint azt elsőre gondolnánk. 

Kimondható, hogy az Ön által vezetett egyház lett Magyarország vezető zsidó egyháza?

Inkább úgy fogalmaznék: az elmondható, hogy mára jelentős eredményeket értünk el a magyar zsidó identitás alakításában.

(Borítókép: Köves Slomó. Fotó: Karip Tímea / Index)